Menu

Zenéről írni...

Zenéről írni...

Szokás ilyenkor év végén valamiféle összegző írást faragni a portálokra és blogokra. Merthogy mennyi csodás tapasztalatot szerzett az ember az év folyamán, micsoda inspirációkat, meg támogatásokat, meg élményeket kaptunk a közönségünktől, és hogy jövőre ezt mind fokozni fogjuk, és áradni fog a szeretet meg a csí

Én most elmondom a valót inkább. Az van, hogy zenéről írni eleve butaság. A zene érzések, hangulatok, inspirációk és hatások fura egyvelege, valami, ami élőben is nehezek kifejezhető szavakkal, nemhogy másoknak, de sokszor saját magunknak sem tudjuk meghatározni, pontosan mit érzünk, és miért. És bár a világirodalomban találunk a legbensőbb rétegeinket szinte hasonló mélységig megérintő műveket, de azok szerzői nem nálunk írnak…

Amikor elkezdődött a klubkoncert blog, akkor kívűlről belepottyanva ebbe a zenész és klubkoncertes világba, elbűvöltek a színei, a hangulata, és persze az emberek, akik csinálják, különösen a fiatal, a zenét még igencsak lelkesen és nagy szívvel művelő tehetségek. Akik között tényleg számosan vannak olyanok, akik bármikor képesek magukkal ragadni az őket hallgatókat, kiszakítani a mindennapok gondjaiból. Élőben, egy kis koncerten ez a hatás különösen erős, erről (és ezért) is kezdtünk írni.

Az ilyen zenészeket könnyű megszeretni. Azok, akik saját szívüket, saját gondolataikat öntik dalokba, ráadásul jó dalokba, és képesek ezt úgy előadni, hogy amíg hallgatjuk, tényleg szinte magunkénak érezzük az ő gondolataikat, gondjaikat, fájdalmaikat és örömeiket, az tényleg egyedülálló élmény. Még az is megtörténik, hogy ezeket az előadókat az ember mintegy önkéntelenül kissé piedesztálra is helyezi magában, hiszen ők képesek gyakorlatilag csodát tenni, elvarázsolni a közönségük. Ez pedig adottság, szinte már-már szuperképesség.

Tök jó.

Hanem aztán, ha az egyszeri betűvető jobban megismeri, netán barátságba keveredik némely művészemberrel, hamar (vagy épp lassan, de előbb-utóbb mindenképp!) ráébred, hogy bizony azért ennek a tehetségnek sokszor ára van, és az érzéseiket dalba öntő zenészek, énekesek más területen messze nem biztos, hogy szuperképességekkel rendelkeznek. Küzdenek a mindennapokkal, folyamatos anyagi gondokkal, netán nem is bírják ki némi tudatmódosítás nélkül. Kívülről sokszor őrült pontosan látni, mit kéne máshogy csináljanak, miben kéne változzanak egy teljesebb és boldogabb életért, de hát a komfortzónájukból nem akarnak kilépni. Egyszóval rájöhetünk, hogy épp olyanok mint mi… Nyugodtan megfoghatjuk a kezüket, és segíthetünk nekik lemászni a piedesztálról, ahova amúgy is mi tuszkoltuk fel őket. Nem szuperemberek, "csak" művészek. De annak nagyon jók, és nekem az elmúlt évek alatt csak erősödött az a meglátásom, hihetetlenül fontos, hogy itt vannak/legyenek velünk. 

Ez tehát a dolog input része, vannak tehetségeink, sokan és jók. Ez így még rendben is lenne. Ha az ember leküzdi magában a művészek megmentésének önpusztító hajlamát, nem akarunk beleszólni a dolgukba, képesek vagyunk pusztán krónikásként szemlélni a dolgokat, még akár jó is lehetne ez a koncertes világról vezetett krónika. Sokat persze nem segítünk nekik, de nagyon nem is ártunk az írásainkkal.

De akkor elénk ugrik a másik gond. Ami még nagyobb. A közönség.

Ami/akik nincsenek. Nem konkrétan itt a klubkoncerten nincsenek, ez végül is csak attól függ, mennyi pénzt önt az ember a posztok kiemelésébe. A gond az, hogy nem érdekli az embereket a zene. Az előadók sokszor komoly követői bázissal rendelkeznek ugyan, de ezek a követők sokszor már-már virtuálisak. Küldik a szívecskéket meg a lájkokat számolatlanul, de amikor szükség volna rájuk, amolyan testi valójukban, például egy klipforgatásnál (friss élmény), vagy akár egy koncert közönségeként (állandó tapasztalat), akkor abszolút láthatatlanná válnak. És a három év alatt arra ébredtem rá, hogy ezzel nincs mit kezdeni. Magam is szajkóztam korábban, hogy hát ugye a marketing, meg miegymás. Aha… Ezen a portálon szerintem a "zene" szó után a legsűrűbben használt épp a „marketing”. De valójában minél jobban beleásom magam a dologba, annál kevésbé érzem azt, hogy ez akkora varázsszer lenne. Pontosan tudjuk, hogy ügyes marketinggel bármit el lehet adni. A valós értékétől függetlenül. A zenei marketingről nekem erősen változóban van épp a véleményem. A zene nem lenne szabad egy polcra helyeződjön mondjuk a Calgonnal, ugyanolyan reklámozandó, az emberekre „rásózandó” dologgá váljon. Nyilván lehet ezt jól csinálni, és el lehet adni a zenét, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy az így szerzett népszerűség tartós lehet, hogy ezek a kedvelők akárcsak egy lapon lehetnének említhetőek az 'organikusan' szerveződő valódi zenerajongókkal.

Én például azért járok bizonyos előadók koncertjeire, mert szeretem amit csinálnak. Szeretem a zenéjüket, és persze ezáltal őket magukat is. Sokan barátaim is, és nyilván fontos nekem, hogy lehetőleg jó koncerteket adjanak, ne üres terem előtt kelljen játszaniuk. A koncertjeik idejére kikapcsolnak a mindennapi gondjaimból, cserébe én ott vagyok, és erősítem őket abban, hogy igenis jó és fontos amit csinálnak.

És számomra igazából érthetetlen, és nagyon sokat elmond a mai barátságok mélységéről, ha egy előadónak van 500 vagy épp 1500 kedvelője, akkor hogyan lehet, hogy ők egy 30-40 fős klubot sem képesek megtölteni? Valami alapvetően el van romolva itt, erről írtunk is már sokszor. Pusztán írni a zenéről kevésnek érzem, ezt már máshol is kifejtettem. Komplett rendszereket, közgondolkodást, meg úgy általában a világot megváltoztatni nem lehet. Ahogy nem lehet megváltoztatni a zenészeket, úgy a közönséget sem. De talán apróbb célokat kell kitűzni, talán azok könnyebben elérhetőek. Elmondom, mire jutottam, jutottunk: (Egy évértékelőnek amúgy is konklúzióval, meg a hatalmas tervekkel kell befejeződnie.)

A változást úgyis magán kell kezdje az ember. Változtatni kell. Kezdjük azzal, hogy itt a portálon mindenféle zenéről írtunk, de egyre inkább látom, hogy ez nem működik. Egyszerűen túl sok van belőlük, és nem is mind tetszik, függetlenül attól, hogy zeneileg, művészileg amúgy értékesek. (Ezzel nincs mit tenni, most is jön számos olyan megkeresés, hogy írjunk egy-egy bandáról, és érzem, hogy nem is rosszak, csak épp nem tudom hova tenni a zenéjüket, túlságosan más világ.) Vannak kedvenceink, de egy általános zenei blogon nyilván nem lehet mindig ugyanazokról írni. A klubkoncert.com megérett az átalakításra. Ráadásul túl vegyes tartalommal nehezebb követőket, rendszeres olvasókat is találni. Érlelődik bennem már egy éve is talán, hogy csinálunk kell belőle egy olyan portált, amelyik nem akar olyan nagyot meríteni, mint jelenleg.

Mostantól nem akarunk mindenről írni, inkább egyfajta virtuális családdá alakítjuk az oldalt. Megkeressük azokat az előadókat, akiknek a zenéjével és a gondolataival a leginkább tudunk azonosulni, és megpróbáljuk őket segíteni. Nem találjuk fel a spanyolviaszt, úgy gondolom, hasonlóan szeretnénk működni, mint ahogy egy jó kiadó teszi. De míg egy kiadó azért általában meglehetősen zárt valami, mi megpróbálunk nyitottak maradni, segítjük a hozzánk tartozókat, de nem korlátozzuk őket más irányú terveikben, kezdeményezéseikben. Persze nem csak írni akarunk róluk, sőt! Koncertek-, közösségi, ismertséget növelő események szervezése, egy-egy felvétel, videó elkészítése, támogatók keresése (nem ássuk azért el a kert végében a marketing könyveket) és a legfontosabb, egy igazi, zeneszerető, zenére éhes közönség toborzása. Ez utóbbi, amiben újat akarok hozni, Nem egy-egy előadó részére, hanem úgymond a család barátjaivá akarjuk tenni az erre fogékony zeneszeretőket. (Mi? No igen, ez gyakorlatilag brandépítés, a virtuális családunk védjeggyé tétele. Mondtam hogy nem ássuk el azért a marketing könyveket.) Ez utóbbi látszik a legkeményebb diónak, de épp a saját lakáskoncert-sorozatunk mutatta meg, hogy lehetséges. Vannak akik valóban szeretik a zenét, és vannak olyan előadók, akiket érdemes is szeretni. Csak össze kell hozni őket egy családdá... Amikor ez a blog indult, arra gondoltam, hogy minden barátomat koncertrajongóvá kell tennem, mert ez mennyire jó már, ők meg kihagyják. Aztán rájöttem, hogy a legtöbbüknél a zeneszeretet csak egy szólam, valójában messze nem gondolják annyira komolyan, hogy akár egy lépést tegyenek érte. Nem akarnak újat megismerni, és általában véve is lusták. Ez mindenképp tanulság volt arra nézvést, hogy hogyan is kell közönséget építeni, és mi az amiben nem szabad bízni. (De persze ők is kapnak még egy esélyt, hiszen sosem késő megjavulni. ) Tényleg a projekt ezen része látszik a legnagyobb falatnak, de mondom, vannak jó példák is, szóval nem aggódom.

Tehát jövőre valami ilyesmire lehet számítani. A részleteket majd látjátok úgyis hamarosan.

Utolsó módosítás: hétfő, 25 december 2017 06:51

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?