Menu

7 hiba, amit egy induló zenekar elkövethet, és el is követ...

7 hiba, amit egy induló zenekar elkövethet, és el is követ...

Aki szokott marketinges oldalakat olvasni, az ismerheti ezt a fajta írást, ahol összeszedik, hogy melyek azok az alapvető hibák, amelyek veszélyeivel elvileg mindenki tisztában van, mégis elkövetik sokan. Manapság a zenében is nagy úr a marketing, különösen egy csapat indulásakor. Láthatjuk, egy középszerűséget alulról súroló előadó dalaiból is lehet sikeres produkció, ha ügyesen bánnak a marketing eszközeivel, jó sajtósuk, stratégáik, átgondolt koncepciójuk van. És fordítva is igaz, egészen rendkívüli tehetségek is játszhatnak negyedházak előtt évekig, ha minderre nem figyelnek oda.

Van tehát tét, mégis sokan hibáznak, a legtöbbször egyszerű nemtörődömségből. Nézzünk pár példát (igazából nagyon esetleges a válogatás, jóval többet lehetne összeszedni...):

A média, illetve a sajtó használata:

A legtöbb zenekar, ha valami újat letesz az asztalra, kijön egy új videójuk, netán új EP vagy épp komplett album készül, rögtön megtalálja a különböző zenei újságokat, rádiókat, portálokat, blogokat. Aztán ezek vagy segítenek hírverést csinálni, vagy nem. Jóhiszeműen feltételezzük, hogy itt a legtöbbet a produkció minősége számít. De valójában ez csak az egyik összetevő, ugyanilyen fontos a személyes kapcsolat, a szimpátia az adott szerző/szerkesztő és a zenekar, vagy az anyagot bejuttató menedzser között. Épp ezért teljesen logikusnak tűnne, hogy a kapcsolatokat, különösen ha már lehet tudni, hogy az adott produkciót kedvelik az adott médiánál, megpróbáljuk ápolni.

Ez, mármint a kapcsolatok ápolása minden üzleti menedzserkönyv alapvető fontosságú leckéje, mégis sok olyan esettel találkozom, ahol a zenekarnak vagy a menedzserüknek csak akkor jut eszükbe az adott szerkesztőség vagy fórum, ha valamit akarnak tőlük. Manapság, az internet korában döbbenetesen könnyű a kapcsolattartás. Csak oda kell rá figyelni, listát kell vezetni legalább azokról, akivel már kapcsolatba kerültünk, és néha valami apropóval rájuk írni, éreztetni velük, hogy tudunk róluk, számolunk velük. Folyamatosan ellátni őket információval, érdekességekkel. Ha pedig ők kérnek valamit, akkor igyekezzünk segíteni. De vannak más elrontható dolgok is, például jómagam teljesen nonszensznek tartom, amikor egy zenekar - aki addig maga intézte a dolgait - végre kerít egy menedzsert, akkor ennek a jóembernek - aki ugye elvileg profi - nem az az első dolga, hogy összeszedi a zenekari tagoktól a meglévő kapcsolataikat, aztán mindenhová küld legalább egy sablon bemutatkozást, hogy innentől ő intézi a zenekar dolgait és őt keressük, szívesen és tudásához mérten segíteni fog. Minden üzleti, céges esetben, minden munkahely váltásnál, illetve új munkavállaló belépésénél ez az első teendő, hogyhogy nem egyértelmű ez a zenekarok esetében?

Igazából ehhez a ponthoz tartozhat a megkeresések, üzenetek, e-mailek kezelése:

Egyszerűen érthetetlen, hogy még mindig vannak olyanok, akiknél nem alapvető, hogy egy beérkező kérdésre, üzenetre azonnal reagálni KELL. Nem 'lehet', meg nem 'jó lenne', hanem kell! Rendben, lehet olyan eset, hogy épp nincs erre idő, vagy nem tudunk rendesen elmélyedni az adott problémában, de egy nyugtázó és adott esetben időt kérő válaszra kell időt szakítani. Mindig. Akkor is. Külföldön is. Mindig.

Ha nem így teszünk, azzal azt propagáljuk, hogy számunkra épp nem fontos a másik. Sebaj, majd ha mi akarunk valamit tőle, keressük. A másik nyilván hülye és ezt nem fogja észrevenni, nem fog tudatosulni benne... Ennek minősített esete, amit jól ismerek, amikor mondjuk egy interjú szövegét kell egyeztetni. Ilyenkor pontosan lehet látni, kinek fontos igazán a karrierje. Van aki napszaktól függetlenül perceken belül visszaküldi a javított, korrektúra jelekkel ellátott szöveget. Van aki csak napok múltán, esetleg csak rákérdezés hatására „jaj bocs, rengeteg dolgom volt…”. És bizony van, aki konkrétan soha. Így jártunk.

Promóciós felvételek, CD-k:

Régebben teljesen természetes volt, hogy ha kijött egy album, vagy megjelent egy felvétel, akkor a zenekar menedzsmentje mindenkinek küldött belőlük, akit csak elért a szakmából, akiről csak feltételezte, hogy kicsit is tud segíteni. Manapság már persze kevesen adnak ki lemezt, és az is igaz, hogy jómagam is látom, hogy a nagyobb zenei szerkesztőségekben ott porosodnak kibontatlan celofánnal az ilyen albumok.

Ettől függetlenül azonban ez mégiscsak fontos momentum kéne legyen, legalább egy nyomorult letöltő linket küldeni kutya kötelessége lenne még mindig a zenekarnak (ez ráadásul pénzbe sem okvetlenül kerül), és abba se halna bele talán, ha - amennyiben van ilyen - rákérdezne, igényelnek e fizikai hanghordozót. Egyszerűen azért, mert aki letölti a kapott linkkel jó minőségben az adott albumot, netán a kérdésre azt válaszolja, hogy igen, kérne egy cédét, az már vélhetően valamelyest érdeklődik a zenekar iránt, és hát azért csak nem kéne az ilyen balekot elengedni...

Pontosság:

Erről igazából nem is kéne írni (persze egy ideális világban a többi pontról sem). Ez annyira alap! Tiszteljünk meg mindenkit azzal, hogy nem élünk vissza az idejével, ha időre megbeszélt találkozónk vagy programunk van, akkor pontosan legyünk ott. (Hmm. Igazából nem tudom, valaha készítettem-e interjút olyan zenésszel, aki pontosan érkezett. Lehet hogy a pontos zenész olyan, mint az egyszarvú. Mármint nem olyan cuki, hanem olyan ritka...)

Ígéretek betartása:

Igen, ez is alapvető dolog, de mégis vannak problémák itt is. Egy jól sikerült megbeszélés záróakkordjaként az ember hajlamos a jó hangulat megerősítéseként beígérni olyasmit, amit aztán nem tud – vagy legalábbis nem maradéktalanul – megtenni. Ez a tipikus „persze, megcsinálom, behozom, elintézem, megírom, elküldöm” kategória. Ami aztán néha elmarad. És ez bizony minősít minket.

Van egy régi mondás: „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”. Nem rossz mondás, legközelebb amikor magunkra vállalnánk valamit hasonló indíttatásból, vegyünk pár nagy levegőt, aztán tartsuk vissza, amíg elmúlik ez a " majd mi megoldjuk" kényszerünk.

Áruljunk mörcsöt:

Na. Szóval, amikor valaki zenésznek meg művésznek áll, vélhetően nem az a fő hajtóerő, hogy egy koncerten majd árulhatja a pólóit, kitűzőit meg a lemezeit a népnek. Milyen ciki már ez?

Hát, lehet hogy az, de akkor is fontos volna. Ezt páran felismerik, nem ritka már az olyan induló csapat, amelyik beülteti egy barátjukat egy asztalka mögé a koncert előtt-alatt-után, és árulják a dolgaik. Láttam ilyet egész kezdő csapatnál is, de például nemrég egy mostanában már igencsak befutottnak számító énekesnő Müpa-beli koncertjén is ott állt az asztalka a koncertterem előtti folyosó szakaszon (ott persze vélhetően már a kiadó intézte a dolgot). Fontos ez, nincs könnyebben megfogható vevő azoknál, akik egy jól sikerült koncert után, még az este varázsa alatt ott téblábolnak a helyszínen. Ők nagyon is szívesen vinnének haza egy-egy fizikai darabot, emléket is a koncertről. Talán el kéne adni nekik…

Ide tartozik akkor már az is, hogy egyáltalán van-e mörcs, vannak-e a zenekar lógóját, emblémáját képeit hordozó termékek. Szokták mondani erre zenekarok, hogy ők még kicsik ehhez, majd ha már nagyobbak lesznek, több követővel, akkor készítenek ilyesmit. Aha. Csak az a baj, hogy ezzel a hozzáállással nem lesznek nagyobbak soha. Ma már egész kis szériában is lehet normális áron gyártatni pólót-bögrét-akármit, ott helyben akár alá is tudják írni a banda tagjai. Lehet CD-t kiadni, jópofa borítóval, lehet szépen csomagolt műsoros pendrájvot készíteni, valami egyedi, csak így elérhető apró ajándéktárggyal. Csinálni egy sorozat igazán ütős posztert… De lehet zenekaros reggeliző szettől a kávés pohárig annyi dolgot kitalálni. Tényleg végtelen lehetőség van. (Hozzátartozik, hogy jómagam sok évig webáruházakat üzemeltettem, és ezért is zavar ez a hihetetlen pénzügyi és rajongószerzési potenciált magában hordozó kihagyott ziccer. Mindegy...) De tényleg, igenis jópofa dolog úgy bekerülni a köztudatba, mint a "zenekar, amelyiknek azok az őrült jó logózott cuccaik vannak".

És itt is a következő pont, mintegy erre épülve:

A rajongói bázis kiépítése:

Ha már az előbb szóba került, hogy ciki a pólóinkat árulni, hát szerintem ennél sokkal cikibb, hogy a rajongók kezeléséről még kell beszélni. Hogy lehet, hogy nem természetes minden csapatnak, hogy megpróbál minél közelebbi kapcsolatot kiépíteni a kedvelőivel, megpróbálja minél jobban magához kötni őket? Nem, nem elég erre egy rajongói Facebook oldal. Ez az alap, és kell is ide folyamatosan személyes és érdekes tartalom, de ez tényleg csak az alap. Itt sem kell amúgy feltalálni a spanyolviaszt, elég csak körbenézni a világban hogy csinálják ez máshol?

Rajongói klubot kell létrehozni, tagsági kártyával, amely birtoklása mindenféle előnyökkel szolgál a kedvelőinknek kezdve a mörcs termékeink kedvezményes beszerzésétől a speciális, csak így elérhető zenékhez való hozzáférésen át akár évi egy-két csak klubtagoknak elérhető spéci és különleges koncertig. Egy szép kivitelű plasztikkártya legyártása filléres tétel, egy megfelelő, a rajongók regisztrációját, esetleg az automatikus email üzeneteket menedzselő szoftver beüzemelése sem boszorkányság.

Ezt csinálja minden nagyobb internetes kereskedő, minden hiper- és szupermarketlánc, az ügyesebb autókereskedők… ez egy kitalált, készen, dobozban beszerezhető recept. A zenészek mégsem alkalmazzák, vagy csak nagyon kevesen itthon. Miért?

Mióta a klubkoncert blogot/portált csinálom, azóta hallom és tapasztalom, hogy a zenekarok panaszkodnak, hogy nem tudnak tovább jutni, nem tudnak megélni a zenéből, nincs látogató a klubkoncerteken, ezért szóba sem kerülnek a tisztességes fellépti díjak. Én is szoktam szajkózni ezt az álláspontot, miközben már a kezdetekkor halottam olyan véleményeket, hogy ez azért nincs egészen így, akik panaszkodnak, talán nem elég jók, és/vagy talán ők sem tesznek meg mindent a saját sikerükért…

Ha most a fenti pár sort visszaolvasom, lehet hogy igazat kell adnom ezeknek a hangoknak. 

Amennyiben kiegészítenéd ezeket a gondolatokat, netán te máshogy gondolod, nyugodtan szólj hozzá, itt vagy a Facebookon.

Utolsó módosítás: péntek, 14 július 2017 08:16
Több poszt ebben a témában: « Ingyenes koncertek? Visszatekintés »

7 comments

  • Gyökösi Attila
    Gyökösi Attila 2017. július 14. péntek, 16:15 Comment Link

    Hurrá! A harmadik hozzászólásoddal jutottál a személyeskedésig. Ez végül is nem rossz, bár azért annyira nem is jó. Látom, itt ma csak neked lehet igazad, hiszen tapasztalt vagy mindent jól tudsz, és jól csinálsz. A világgal van a baj, láthatja akinek szeme van...
    (Nem értelmezel, csak zsigerből reagálsz. Ez mire jó? 300 ember megnézte a videót, de nem osztotta tovább, nem ajánlotta a hasonszőrű barátoknak. A másik vieót lehet hogy 50 néző osztotta tovább, aztán megint és megint... így megy ez erre netországban, ilyen egyszerű... Amúgy pedig a zene egyenlő az érzésekkel, amit keltenek bennünk. Ehhez nem kell kritika, de ha te a népet akarod nevelni akkor alighanem inkább valami pedagógiai blogra kéne kommentelned.)
    Hát, további csodatevést és morgást, és mindenek előtt vidám hétvégét.

    Report
  • A magyar zene szánalmas
    A magyar zene szánalmas 2017. július 14. péntek, 15:33 Comment Link

    "A részletekbe menő, elemző kritika pedig a kutyát nem érdekli, kivéve pár tucat nagyon fanatikus rajongót, elriasztja a potenciális olvasókat, és erre kezdenek rájönni végre a magazinok is."

    Ha nincs részletekbe menő kritika, ha nem mondjuk ki, hogy xy ezért és ezért szar, ill. xy ezért és ezért jó, akkor hogyan várhatnánk igényes zenéket? Gondolom, még az életben nem hallottál olyanokról, mint Pitchfork, Spin, Rolling Stone, vagy a The Needle Drop. Más szavakkal: Minőségi újságírás nélkül nincs minőségi zene, hiszen a hallgatók legnagyobb része "azt eszi, amit kap", és fogalma sincs, mitől jó egy jó produkció, vagy mitől gáz egy gáz. Ha meg a kritika szerinted egyenlő a lehúzással, akkor segghülye vagy.

    "Hogy miért csak 300-an néztek meg egy videót? Ennek millió oka lehet, például hogy nem jó..."

    Tehát az olvasó a címből eldönti, hogy ez nem jó. Értem. Ez igaz is lehet. Ez olyan magyaros hozzáállás.

    Ezen kívül:
    Reklámoztál már bármit is Facebookon? Tudod milyen elérések vannak? Szerintem halvány fingod nincs róla milyen szerencsétlen eléréseket produkál egy jól beállított reklám egy kezdő produkció oldalán. Lehet rá sokat költeni, csak nem térül meg. A like nem pénz. A FB reklám nagy, befutott produkcióknál működik.

    Végül:
    Nem az a baj, hogy vannak körök, klikkek, ill. jó ismerni pár embert - hiszen ez feltehetőleg a világ minden pontján így van -, hanem az, hogy ezek nélkül Magyarországon a világon semmire nem mész, ugyanis a magyar zeneipar nem csak szánalmas, hanem egy maffiaként működő rendszer.

    Report
  • Gyökösi Attila
    Gyökösi Attila 2017. július 14. péntek, 13:58 Comment Link

    Tele vagy sértettséggel. Biztos oka van, de rossz irányba viszi a gondolkodásod. Miért fontos számodra az, hogy mit csinálnak mások? Mi közöd van hozzá? Mit vesz el mások sikere tőled? Ha saját produkciód van, talán azzal foglalkozz, ne másokéval.
    Hogy miért lesznek sikeresek más előadók? Erről írok fentebb, azért, mert jó a marketingjük. Te azt mondod hogy az ismeretség meg a nyalás, meg minden más... Ja. Biztos úgy születtek, hogy ismernek mindenkit. Te meg nem. Így jártál.
    Jó eséllyel mások ezalatt a nyavajgás alatt épp most ismerkednek és épp most építik ki a használható kapcsolatrendszerüket.
    Hogy miért csak 300-an néztek meg egy videót? Ennek millió oka lehet, például hogy nem jó... Vagy talán inkább az, hogy baromira nem törődik a marketinggel akinek annál a csapatnál kéne? Vajon mennyi pénzt költöttek a klip promózására?
    Az üzleti világban körberöhögik azt aki azzal jön, hogy van egy baromi jó találmánya. Ott mindenki tudja, hogy nem ez a nehéz rész, hanem aztán a termék eladása. Egy dalt létrehozni ugyanez a kategória. Nyilván nem egyszerű tényleg jó dalt írni, de bármilyen jó is, nem fog megállni a saját lábán.
    Akiket felsoroltál, azok mögött komoly marketingcsapat és szakértelem áll. Épp ezért jó példák, bizonyítják, hogy ezzel foglalkozni kell. Persze nem muszáj, lehet szidni a körülményeket, a nép ízlését, meg hogy nem értik meg a mi cizellált művészetünket. (Meg sem érdemlik.)
    (A kritikára nem reagálok, ugyanis én abszolút nem értek egyet azzal, hogy miért kéne rosszat írni bármiről, elvből nem is foglalkoztam kritikákkal soha.) Bármiről rosszat írni, az nem viszi előre se az írót, se az olvasókat. A részletekbe menő, elemző kritika pedig a kutyát nem érdekli, kivéve pár tucat nagyon fanatikus rajongót, elriasztja a potenciális olvasókat, és erre kezdenek rájönni végre a magazinok is.

    Report
  • A magyar zene szánalmas
    A magyar zene szánalmas 2017. július 14. péntek, 13:03 Comment Link

    @Gyökösi Attila: Vártam, hogy megcáfoljál. Ha meg tudod magyarázni, mi másért lett sikeres a Beyoncé-t nyúló Radics Gigi, a JT-t nyúló SP, az AC-t szopkodó Hősök, a Morcz Fruzsinának pitiző (amúgy minden szempontból értékelhetetlen zenét játszó, a befutás előtt hálószoba zenekarként működő) Elefánt, hogy miért nem tűnnek el az őskövületként ránk rohadt, ezer éve kiégett előadók, hogy még a Süsü zenéje is egy lopás, és hogy ezeket senki nem teszi szóvá; vagy ha meg tudod magyarázni, miért nem fut be egy költői igényességű szövegekkel operáló stoner banda (az azóta már feloszlott Kilian), akiknek a Lángoló Gitárokon volt egyetlen klipjük premierje és még az MR2-n is játszották, vagy hogy miért nem létezik zenekritika ebben az országban (a "megjelent, és ez a húzószám" nem kritika), vagy hogy miért csupán szánalmas 300 megtekintést ér egy Recorderen debütált lemez, akkor azt mondom, hogy tudhatsz valamit. Ha nem, akkor a cikkben leírtak csak Magyarországon működésképtelen sablonok puffogtatása, illúziókeltés, felesleges adatforgalom.

    Report
  • Gyökösi Attila
    Gyökösi Attila 2017. július 14. péntek, 11:54 Comment Link

    Hát, "A magyar zene szánalmas" kolléga véleménye azt hiszem jól illusztrálja, hol is a hiba.
    Jó hír, hogy lehet változtatni azért, bár akarni kell, az bizonyos. De lehet hogy a siker tényleg nem való mindenkinek...

    Report
  • A magyar zene szánalmas
    A magyar zene szánalmas 2017. július 14. péntek, 10:09 Comment Link

    Ez pontosan így működik egy normális országban. De Magyarországon ha nem nyalsz be csontig és/vagy nem vagy valakinek a valakije, akkor csinálhatsz bármilyen jó mörcsöt, írhatsz százezer emailt a (teljesen súlytalan) zenei sajtónak, egyszerűen telibe szarnak. Itt a siker receptje az, hogy nyúlj le egy külföldön sikeres előadót, és ha ismered valamelyik fejest (Morcz, Ricsipí, stb) akkor révbe értél. Ha nem ismered, akkor meg jó hobbizenélést!

    Report
  • AladarElemer
    AladarElemer 2017. július 13. csütörtök, 21:04 Comment Link

    Jó írás!
    Régóta tervezgetem egy kockás füzetben a nagyszabásút.
    Hozzá tettél.

    Report

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?