Menu

Énekeljünk-e angolul?

Énekeljünk-e angolul?

Ez az írás régóta érlelődik bennem. A klubkoncert blog ugyan csak néhány éve indult, de már ezalatt a pár év alatt is érezni vélek egy egyre erősödő tendenciát, azt, hogy a kezdő zenekarok egyre nagyobb százaléka ír és játszik angol nyelvű dalokat. Teljesen természetessé vált, hogy az első 5-6 dalt tartalmazó EP csupa angol nyelvű szerzeményekből áll…

Ha az ember rákérdez, hogy ennek mi az oka, a dalok szerzői szépen sorolják: nekik valahogy ez jön, ez adja magát, és hát nem csak itthoni terveik vannak (világhír, ugyebár), márpedig külhonban mindenképp csak ez a nyelv jöhet szóba.

Hát jó, járjuk körbe kicsit a dolgot.

Először is pár szót mondanék magamról. Bevallom, távolról sem vagyok jó angolos. Igaz, mostanság a civil munkám épp angol szövegek fordításból is áll, de ezek írott szövegek, a beszélt angollal, annak megértésével és a kiejtéssel messze nem tartok ott, ahol kéne. Épp ezért az angol nyelvű dalok esetében (akár hazai, akár eredeti előadóról van szó) a szövegre jobbára nem is figyelek. Úgy hallgatom az énekest, mint egy plusz hangszeres szólamot. (Ha érdekel a szöveg, megnézem leírva a CD borítón, vagy a neten.) Sokáig azt gondoltam, ez az én hiányosságom, és nem szabad ebből semmilyen következtetést levonni.

De az utóbbi időben többekkel beszélve a dologról egyre inkább ráébredtem, hogy bizony ez nem csak nálam van így. Az angol nyelvet folyamatosan beszélő, azon dolgozó barátoknál is hasonló a helyzet. Talán lehet ok az, hogy nem angolul gondolkodnak, nem az a 'belső' nyelvük, és a zene messze nem pusztán információ átadásról szól, sokkal inkább az érzéseinket veszi célba. Akárhogy is, de a lényeg, hogy egy magyar anyanyelvű hallgató jó eséllyel nem az így előadott dalok szövegére fog figyelni.

Ebből pedig következik, hogy ha egy csapat, vagy énekes 'mondanivalóval' bíró dalokat ír angol nyelven, azok mondanivalója korántsem fogja elérni a hazai hallgatóságot.

De talán ez nem is baj, hiszen a cél a világhír… Aha. Kezdjük egy példával: Van egy viszonylag kedvelt magyar zenekar, a Margaret Island. A csapat énekesnője kicsit tájszólásban, ahogy mondani szokás, »ízesen« énekel. Én pedig nem egy olyan vitafolyamra bukkantam már a Facebookon, ahol e miatt cikizték a zenekart és Vikit. És nem csak mindenféle 'kommenthuszárok', hanem 'szinténzenészek' is. Pedig hibátlanul énekel, magyarul, csak épp nem a Kazinczy utca kiejtésével. Ezek a reakciók elgondolkodtatóak. Hogy miért? Gondoljuk végig: Az angol nyelven éneklő hazai zenészek között nem túl sok olyan van, aki valóban tökéles kiejtéssel beszélné akár az angol-, akár az amerikai angolt. Pár százalékuk talán, akik esetleg kint éltek sokáig, netán ott is születtek, vagy ott végezték az egyetemet. Itt pedig akkor eltöprenghetünk egy kicsit azon, hogy egy az angolt legalábbis tájszólásban éneklő dalnok milyen megítélés alá esik egy reménybeli angol vagy amerikai hallgató részéről? Aki olvasott már külföldi blogokat, pontosabban azok kommentjeit, az tisztában lehet azzal, hogy az ottani kommentkultúra semmivel sem jobb mint a miénk. Pontosan ugyanolyan jellegű a hozzászólások stílusa mint itthon. Elképzelhető, hogy egy ott frissen megjelent kelet-európai (eleve gyanús, ugyebár) zenekar, az angolt 'kicsit' furcsán éneklő frontemberrel milyen megítélés alá fog esni, milyen kommenteket fog kapni, milyen skatulyába fog kerülni rögtön induláskor…

(A külföldi boldogulás, meg a világhír most persze forró téma, itthon nagyon menő ez, HOTS, showcase, Tallin, meg hasonlók, majd talán erről is írni kéne. Nagyon szépek a gondolatok, de ha kicsit számolunk, rájöhetünk, a mindenféle pályázatok keretében pont egy nagyságrenddel kevesebb pénz áll rendelkezésre, mint amennyi a valós eredmény reményében szükséges lenne…)

Visszatérve az alap gondolathoz, ott tartunk, hogy angol nyelvű dalokkal nem érjük el a hazai közönség lelkét, de a kinti közönséget sem, hiszen pont nem az fog lejönni nekik, hogy azért éneklünk angolul, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk, hogy ezzel jelezzük, oda tartozunk, hanem az, hogy itt van egy újabb vidéki banda, próbálkoznak szegények, de hát minek?

Röviden ennyi. Kétségtelen, vannak zenei műfajok, ahol az angol nyelv igenis fontos lehet, az illik oda, de ettől még a fenti okfejtés ott is igaz. Alapvetően én azt gondolom, egy induló csapatnak a hazai közönség meghódítása kéne legyen az elsődleges szempont, ezt pedig csak magyar nyelven lehetséges. Aztán, ha ez megvan, majd kiderül, hogy a világ mennyire tárt karokkal várja a zenekart. Épp a minap beszélgettem arról a egy Kőbányán dolgozó tanárral, hogy a hozzájuk bekerülő zenészpalánták sokszor nem is tudnak jól magyarul énekelni. Mert bizony nyelvenként teljesen eltérő az éneklés ritmusa, módja, és aki csak az angolra összpontosít, az nehezebben boldogul a magyarral. Szóval érezhetően van egy, az angol irányába billenő tendencia, és hát - a fentiek tükrében - nem biztos, hogy ez annyira örömteli...  

Persze lehetséges, hogy ez csak az én véleményem, de azért talán érdemes elgondolkozni rajta, netán ellent is lehet mondani, akár itt, akár a Facebook oldalunkon.

Ui: A poszt nyitóképét egy Kéknyúl koncerten lőttem. Igazából pont nem ide való, vagy kontrasztként csak, hiszen Andrew Hefler tökéletesen énekel angolul. Csak hát ugye neki ez az anyanyelve...

Utolsó módosítás: csütörtök, 13 április 2017 10:35

1 comment

  • Gabikaella
    Gabikaella 2017. április 13. csütörtök, 08:39 Comment Link

    Amikor elkezdtem zenekarban énekelni, egy ismerősöm azt mondta, angolul írjak, mert úgy sokkal kevésbé tűnik amatőrnek egy zenekar. Szerencsére nem fogadtam meg a tanácsát, de igaza is van egyben. Nehéz jó, ritmikailag korrekt magyar szöveget írni, és ha valaki nem tud, könnyű ezt az angol nyelv rugalmasságával palástolni.

    Report

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?