Menu

Ukulele komolyan

Ukulele komolyan

Már korábban is felmerült itt a klubkoncert.com portálon, hogy esetenként szívesen nyújtanánk felületet érdekes és mondanivalóval bíró zenészek bemutatkozásához. Igaz, hetente érkezik pár megkeresés, bemutatkozás azzal, hogy igazán írhatnánk a kérdéses csapatról valamit. Azonban a helyzet az, hogy ritka az olyan csapat, amelyiknek az első pár száma rögtön rajongóvá tesz, nálunk pedig ez azért fontos ahhoz, hogy tényleg jól tudjunk írni valakiről. Különösen igaz ez akkor, ha élőben még nem is hallottuk őket. A Youtube persze nagy csoda, de az élő zenehallgatást nem pótolja.

Bíró Balázst a Facebookon szervezett Ukulele Közösség tagjaként, aktív résztvevőjeként ismertem meg. Beszélgetve vele arra jutottam, ő például igen alkalmas lehetne egy ilyen bemutatkozásra, az ukulele azért még mindig viszonylag ritka hangszer felénk, Balázs pedig eléggé beleásta magát az ukulelével kapcsolatos tanulmányokba, érdekes lenne megtudni a miérteket és a hogyanokat.

Az alábbiakban Balázs sorait olvashatjátok:

A zenélés örömének felfedezése és a zenével való komolyabb kapcsolatom valamikor 2005 tájékán kezdődött, amikor kamaszként kaptam a szüleimtől egy olcsó klasszikus gitárt. Mivel akkoriban - a magyar alter- és rockzenekarokat hallgatva - magam is rögtön dalokat és dalszövegeteket akartam írni, mindenféle tudás nélkül hagytam ott a zeneiskolát, hogy azt gyakorolhassak, amit szeretnék. Így hát autodidakta módon (és internetes segítséggel) álltam neki az akkordoknak és az első, felejthető - sőt, az igazat megvallva mai fejemmel már vállalhatatlan - dalok szerzésének.

Idővel, az egyetemista évek alatt, már némi gitártudással nálam is eljött a zenekar alapítás időszaka, de pár sikertelen és rövid próbálkozás után azt éreztem, hogy valami mást szeretnék, inkább kipróbálom, mire megyek egyedül.

2012-ben vettem egy ukulelét, de csak 2013-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni vele; rájöttem, hogy akár a gitár helyére is léphet, mert ismerkedve a hangszerrel hamar kiderült, jóval több van benne, mint azt addig gondoltam. Hamar nagyon megkedveltem, és az is kiderült, hogy sorra jöttek belőle (belőlünk?) a dallamok, dalötletek. Ez olyannyira működött, hogy 2014 nyarára már tíz saját szerzeményem felvétele sorakozott a számítógépemen, amelyek aztán 2015-ben meg is jelentek első, saját kiadású lemezemen, ami a Zenedoboz nevet kapta. A Zenedobozzal különböző műfajokkal, stílusjegyekkel (pop, reggae, latin, világzene, jazz…stb.) kísérleteztem, így eleinte az instrumentális crossover megnevezést használtam, ha mégiscsak meg kellett jelölni, milyen zenét játszom.

2015-16 részben ismét zenekarozásról szólt, csatlakoztam gitárosként egy akusztikus formációhoz, de emellett folyamatosan születtek az új ukulele dallamok is. A következő mérföldkő a 2017-ben elkészült Sziddhárta, ami felfogható egy virtuális kislemeznek, EP-nek, hiszen fizikai formátumban még nem jelent meg, csak internetes videó-megosztó oldalon. Új vizekre evezve az első lemezhez képest, a Sziddhárta már egy rövid, tematikus anyag, meditatív világzene ukulelén. Mindeközben a koncert méretű ukulele mellett sikerült váltanom egy minőségi tenor ukulelére, ami még több játéklehetőséget, technikai fejlődést adott.

Jelenleg a harmadik anyagon dolgozom, ami, a Zenedobozhoz hasonlóan, ismét egy nagylemez lesz, új stílusokkal, megszólalásokkal, megmutatva az ukulele sokoldalúságát.

Most, már néhány fellépéssel a hátam mögött azt mondhatom, hogy az a fajta nyugodt, csendesülős, instrumentális zene, amit én játszom, egyelőre viszonylag szűkebb közönségnél talált értő fülekre. Zenehallgatási, zenefogyasztási szokásaink nem könnyítik meg annak a dolgát, aki az akusztikus szólózene híve. No meg ez talán a legnehezebb műfaj is, amikor egyedül, egyetlen hangszerrel kell (-ene) megmutatni, mit is gondolunk, mi jár a fejünkben, miközben persze azt sem felejthetjük el, a hallgatóság szórakozni, kikapcsolódni is szeretne a koncert közben. Minden hang, minden jelenlét és ennek minden felelőssége egy emberre - jelen esetben egy ukulelésre - hárul. Nem játszom különösebben szórakoztató, könnyen fogyasztható ’bulizenét’, sőt (célom szerint) amit prezentálok, az a közönségétől megkívánja a csendet, az odafigyelést, türelmet és némi elmélyültséget.

Nemcsak magamról beszélek, úgy látom minden instrumentális szólista esetében így van ez. Ezzel a műfajjal, előadásmóddal nem igen kerülhetünk jelentősebb reflektorfénybe, a médiába vagy fesztiválszínpadra. De ezzel nincs is nagyon mit tenni, el kell fogadnia mindenkinek, aki ilyen fába vágja a fejszéjét, és meg kell találnia azokat a fórumokat, lehetőségeket, azt a közönséget, aki vevő a »vegytiszta« zenére, aki értékeli, mint szólistát és annak zenéjét, önmagában, csinnadratta és körítések nélkül.

Amikor ukulelések és sorstársak után kutattam idehaza, rá kellett jönnöm, hogy nem igen találok magyar ukuleléseket. A hangszer már régóta korántsem csak »egy hawaii népi hangszer«, ahogy keleten, úgy tőlünk nyugatabbra is előszeretettel használják (leginkább populáris zenekarokban vagy egy-egy dalban). Magyarországon azonban még nem ismerek ukulele játékost, olyan, némileg ismert, fellépő zenészt, aki valóban elsődleges hangszerként, több dalban pengeti az ukulelét – kivételként azért ki kell emelnem CéAnne-t, azaz Szélinger Annát, akiről már ti is írtatok több ízben, és aki populáris feldolgozásokat és saját dalokat is énekel ukulele kíséret mellett – de instrumentális műfajban aligha akad magyar ukulelés.

Következő kérdésekként felmerültek bennem, hogy: én lennék az első magyar, aki szólistaként ukulelézik?; vagy aki saját ukulele albumot készített? Kérdeztem erről Annát is, mint kollégát, aki csak megerősíteni tudta (én vagyok az első, talán ő lesz a második?). Mindez mutatja, hogy az ukulele, mint olyan, még mindig kevésbé ismert és használt hangszer nálunk. Eközben vagyunk mi páran, akik úttörőként pengetjük, és reméljük, hogy az ukulele iránti szeretetünkkel és saját zenénkkel elérjük a szkeptikusokat, s a jövőben többen fedezik fel maguknak ezt a kis hangszert.

 

Reméljük így lesz, kedvcsinálónak ide is linkelem a Sziddhárta videóját Balázs Youtube csatornájáról. Érdemes egyébként követni a Facebook oldalát is, és nem is csak a fellépések meg egyéb történések miatt, hanem azért is, mert tényleg szívén viseli a hangszer hazai népszerűsítését, szívesen segít, ha valakinek annyira megtetszik az ukulele, hogy maga is játszana rajta.

Utolsó módosítás: kedd, 11 július 2017 17:02
Több poszt ebben a témában: « Lendület Medve, kamerával »

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?