Menu

Most jön a jó rész...

Most jön a jó rész...

A Kicsi a Világ csapatáról néhány hete írtunk. A Gólya közösségi házban jártunk egy koncertjükön, és meglepően profi produkciót hallhattunk. A zenészek is jók voltak, de számomra az énekeslány, Korányi Dorka volt a legkellemesebb meglepetés. Egy roppantmód életvidám, mosolyogva éneklő lányt láttunk a színpadon, aki igazán jól énekelt angolul, méghozzá igazán jó dalokat. Semmit nem tudtam róla, kíváncsi is lettem, így a koncert után pár nappal megkérdeztem, van-e kedve mesélni magáról és a zenekarról.

Az alábbiakban ez a némileg kötetlen beszélgetés olvasható.

Kk: Kezdjük talán azzal a sablonos kérdéssel, hogy hogyan is kerültél közel a zenéhez, van-e valami családi indíttatás?

Dorka: Épp hogy nincs. A miénk egy nagyon is értelmiségi beállítottságú család, például mindkét nagymamám diplomás volt, pedig akkoriban ez (mármint, hogy nők diplomát szerezzenek) még messze nem volt általános. Így aztán a családi elvárás az esetemben is a diploma megszerzése és a komolyan vehető szakma volt, bár ez sokkal inkább implicit módon jelent meg, mint direkt nyomásban. Bennem pedig igazából mindig is csatázott kicsit a két oldal, vagyis a családi, mondjuk úgy »tudásközpontú« háttér és elvárások, ami azért szintén fontos részem, és az éneklés (meg a szabadság, az utazás) utáni vágyam. Igazából a két út egyszerre, párhuzamosan, vagy legalábbis majdnem párhuzamosan haladt egymás mellett, nemrég lett meg a mesterfokú diplomám pszichológiából. És valahogy mostanra tisztult le bennem, hogy milyen elvárásoknak akarok saját magam megfelelni (pontosabban talán inkább úgy mondanám, rájöttem, hogy nem akarok semmilyen elvárásnak megfelelni), és mi az, amit a magam örömére szeretnék csinálni.

Kk: Egyáltalán mióta énekelsz?

Dorka: Hát igazából már gyerekkorom óta, például a családdal közös táborozásokon, ahol sok népdalt énekeltünk, én a teljes repertoárt egész hamar megtanultam. Azt tudom, hogy már 5-6 éves koromban szerettem volna énekelni tanulni, de akkor ez még nem jött össze, ilyen fiatalon még nem lehet hangképzést tanulni. Viszont zongorázni elmehettem, amit pár évig csináltam is, bár ez nem lett igazi szerelem, jó volt, de azért éreztem, hogy nem egészen az én hangszerem. Nem szerettem például kottát olvasni, ott is megtanultam a dalokat inkább fejből. Az éneklés érdekelt végig, és mindig alkudoztam is a zongoratanáraimmal, hogy olyan darabokat tanuljunk, amihez lehet énekelni is. Végül aztán15 éves koromban jutottam el először igazi énektanárhoz.

Az első igazi zenei-énekesi iskola pedig a Kőbányai Zeneiskola lett a gimnázium után, akkor valahogy a lázadóbb énem került felülre. Persze nem volt ez igazi lázadás, lehet hogy csak nem volt kedvem az angol-esztétika szakhoz, amit épp akkor beírtam, mert nem jutott jobb eszembe. (nevet) Így bevállaltam a zenesulit, de akkor ez egy elég spontán döntés volt.

Aztán amikor elvégeztem, akkor megint ott tartottam, hogy ehhez a »szakmához« én nem vagyok elég nyomulós, pontosabban nem volt elég önbizalmam talán, meg ekkor már a tanulás is hiányzott, úgyhogy elmentem egyetemre. Az egyetem első évében nem is énekeltem, és ekkor rendszeresen visszatérő rémálmaim is voltak az énekléssel kapcsolatban, például hogy a színpadon állok, és nem jön ki hang a torkomon. Aztán, amikor ezt kibogoztam magamban (ha már egyszer pszichológiát tanultam...) elkezdtem lehetőségeket keresni, és az egyetem későbbi évei alatt már folyamatosan énekeltem különböző csapatokban.

Kk: Megemlíteni nem akarsz közölük egyet sem?

Dorka: Hát, ez ugye nem itthon volt. Én összességében elég sokat (hat és fél évet) éltem külföldön és az egyetemet is ott végeztem, ezek mindenféle ottani zenekarok voltak.

Kk: Hat és fél év? Azért ez izgalmasan hangzik, mit kell erről tudni?

Dorka: Az úgy jön össze, hogy egy évet a gimnázium alatt is kint jártam, az Egyesült Államokban. A Kőbányai zenesuli után az egyetemet pedig Izraelben végeztem, itt is angol nyelven tanultam, majd utána másfél évet Olaszországban éltem, Torinóban, ahol értelmi fogyatékosokkal foglalkoztam.

Kk: Akkor tehát innen is jön az, hogy a dalaitok gyakorlatilag mind angol nyelvűek?

Dorka: Igen, nekem mindig is ez volt a dalírás nyelve. A komolyabban vehető éneklés pont az amerikai év alatt kezdődött, ott énekeltem egy kórusban, és ott volt az első igazán jó énektanárom (Miss Daniels), aki amúgy a kórust is vezette. Rögtön az elején kerestek egy szólóhoz énekest, én is beszálltam a válogatásba, és ott figyelt fel rám. Ő javasolta, hogy próbáljunk meg ezzel többet foglalkozni, így kezdtem el tőle énekelni tanulni. Ez jó időszak volt, fontos is a későbbiekre nézve, és sikeres is, mert indultunk versenyeken, és egy állami versenyt meg is nyertünk, kórussal és szólóban is. Aztán hazajöttem, és innentől már itthon is zenéltem tovább, beszálltam egy gimis zenekarba. Aztán érettségi után meg jött Kőbánya.

Kk: Kőbánya jó választás volt?

Dorka: Igen, mindenképp, sokat adott, bár azt hiszem vehettem volna komolyabban. A mostani eszemmel többet »vennék ki« belőle. Akkoriban kicsit bulisabb, komolytalanabb időszakom éltem. Viszont mostanában veszem észre, hogy a kapcsolatok terén mennyit is nyújt az ottani három év. Nagyon sok helyen bukkanok ismerősökre, ami nekem különösen fontos, tekintve, hogy a családom révén nincs semmilyen hasznosítható zenei ismeretségem, például Vivit, a zenekarunk dobosát is innen ismerem. De az énektudásom is rengeteget fejlődött ott, ebben sokat köszönhetek Munkácsi Beának és Tóth Janónak, aki a zenekarvezetőnk volt. És a dalírásban is jól jött az ottani zenei képzés, különösen hogy ott újra zongoráztam is, ami a zeneszerzéshez azért alap.

Kk: Tényleg, a dalok! A Kicsi a Világ dalait te írtad, és ahogy mesélted, vannak a repertoárotokban egész régen szerzett dalok is. Hogy tanultál meg dalokat írni?

Dorka: Hát ez érdekes, igazából prózát, novellákat meg verseket mindig is írtam, ez valahogy jött belülről. A zene meg általában csak úgy »lesz«. Egy idő után már a szöveggel, vagyis a verssel együtt született meg a fejemben a dallam is. Voltak olyanok is, amikből aztán nem lett kész dal, mert akkoriban még nem tudtam jól leírni őket, de ezek még talán a Kőbányai suli elején voltak, ahogy ott újra elkezdtem zongorát tanulni, könnyebb lett dallá formálni ezeket a szerzeményeket. Amúgy ez egy elég spontán folyamat, ha van bennem valami erős érzelem, akkor leülök a zongorához, keresek egy akkord sort, ami épp tetszik, és akkor egyben születik a szöveg és a dallam, de olyan is van, hogy az utcán jut eszembe valami. Ezt aztán gyorsan felveszem, el ne szökjön, és utána már nyugodtabban formálgatom, szépítgetem.

Kk: A családod végül belenyugodott az énekesi karrieredbe?

Dorka: Ők mindig is támogattak, azért ez nem volt olyan éles ellenállás részükről, inkább csak bennem voltak kérdések. Meg aztán most, hogy látják, meglett a »civil« végzettségem is, és képes vagyok a munkáimból eltartani magam, már nyugodtabbak, nem szólnak a dolgaimba. Nyilván más lenne a helyzet, ha csak zenélnék, és rendszeres apanázsra volna szükségem otthonról…

Kk: Oké. Akkor beszéljünk a zenekarról is. Te vagy a főnök a bandában?

Dorka: Igen, a zenekart én indítottam, és hát az én dalaimat is játsszuk. A tagokat régen ismerem, gimnáziumi és zenesulis osztálytársak, többükkel játszottunk is már együtt más formációkban is. Úgy látom, szeretik is csinálni, valahogy sikerült átragasztani rájuk a lelkesedésem, ez például jól látszik a próbákon. Általában munka után, kora este próbálunk, amikor azért már kicsit fáradtabb mindenki, de tényleg jókedvvel jönnek, és azt érezni, hogy: „igaz, hosszú volt a mai nap, de most jön a jó része”.

Amúgy a szervezés az én feladatom, igyekszem eléggé előre gondolkozva összerakni a programokat, próbák, fellépések, stúdió mind előre tudható. Ami a csapatnak - úgy tűnik - tetszik, nem bánják, hogy van, aki összefogja a tennivalókat, és nekik csak a zenére kell odafigyelni. Ez most tényleg egy csapat, és én nagyon hálás vagyok azért, hogy ez így összejött.

Kk: És mik a terveitek?

Dorka: Most épp stúdiózásban vagyunk, dalokat rögzítünk, amelyekben segít egy producer is, ami azt jelenti, hogy a dalok bizony változnak az eredeti elképzeléshez képest. Érdekes, hogy abban a posztban, amit a Gólyás koncertünkről írtál, épp Jónás Verához hasonlítottál. Vele egy gimnáziumba jártam, ismerjük egymást régóta, és épp őt kérdeztem meg, hogy hogyan is kéne tovább lépnünk, mert ez egy amolyan örömzenekarnak indult, de most már azt érzem, komolyabban csinálnám, és az az út, amit Vera végigjárt nekem mindig is nagyon tetszett. Ő segített is több ötlettel, az említett producert is ő ajánlotta.

Kk: Producer? És akkor most trendi zenéket akartok játszani?

Dorka: Azért annyira nem vészes a dolog, ne aggódj! (nevet) A saját zenénket akarjuk játszani, de azért igenis van egy olyan cél, hogy ismertek legyünk, és nem gondolom ördögtől valónak, ha a dalaink nagyobb közönség számára is befogadhatóakká válnak. Nem kell azért túl nagy változtatásokra gondolni, de az biztos, hogy ez egy szakma, és apró, de fontos változtatások nagyon is sokat tudnak hozzátenni egy dalhoz.

Kk: Hol láthatunk titeket legközelebb?

Dorka: Most inkább a felvételekre, meg a dalokra összpontosítunk, hogy legyen olyan minőségi anyag, amivel meg tudjuk keresni a szervezőket, illetve, amit a közönségnek is meg tudunk mutatni. Miután ezt - mármint a szervezést - én csinálom, pontosan látom, hogy ez mennyire fontos. Most két időpontot tudunk biztosan, április 30.-án az Aurórában, május 26.-án a GMK-ban lehet találkozni velünk És persze mindenkit biztatunk, hogy kövessen minket a Facebookon, ott minden fontosat időben megírunk. Néhány felvételünk a Youtube-on is elérhető, illetve április közepén fog megjelenni a most felvett három új dal. A stúdiózás alatt készítettünk egy rövid bemutatkozó filmet is, amiben egy kicsit meg lehet ismerni a zenekart, illetve rövid részletek is vannak benne az új felvételekből, ezt itt alább meg is nézhetitek.

Nagyjából ennyi volt a beszélgetésünk zeneszakmai része. Kérdeztem még több mindenről, ez a külföldi tanulás érdekes téma, és Dorka nagyon is könnyen mesél. Szóba kerültek a szokásos dolgok is, például az anyagi oldal (nyilván ők sem a zenéből élnek, sőt...) és az is, hogy a szervezés, a menedzseri munka esetükben sem egyszerű, ezt itt Dorka végzi, de saját érzése szerint azért messze nem professzionális szinten. Ez persze tapasztalatom szerint sok zenekarnál hasonlóan működik, és én pont úgy látom, a fiatal zenészek - bármit is mondjanak magukról - nagyon ügyesek ebben a munkában is.

A Kicsi a Világ előtt még jó hosszú az út, de meggyőződésem, hogy ez egy kifejezetten jó projekt, amiről mindenképp fogunk még hallani. Én drukkolok nekik.

 

A poszthoz használt képeket Dorkától kaptuk.
Utolsó módosítás: szerda, 29 március 2017 10:41
Több poszt ebben a témában: « De mi van az írekkel? Lendület »

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?