Menu

Zenekarok, tervek, miegymás...

Bár a klubkoncert portál rövidesen átalakul, ami azt is jelenti, hogy némiképp másféle írások kerülnek ide (és nem csak írások) azért nem feledkezünk meg azokról a zenészekről, akikről már többször is szóltunk itt. Most közülük kérdeztünk meg néhány előadót, milyen tervekkel is indulnak neki a 2018-as évnek. (A válogatás némiképp esetleges, messze nem minden kedvenc előadónkkal futottunk össze, de majd esik szó róluk is még...)

Tovább...

Egy kontrasztos este...

Ez most egy olyan poszt lesz, amilyeneket régen, még boldogult ifjúkoromban írtam (három éve is már, talán) amikor még lelkesedtem mindenért, ami koncert meg élőzene. Azóta persze megöregedtem, cinikussá váltam, és lustává is, már ami a téliesedő időjárású estéken való koncertre elindulást illeti…

De néha azért még erőt veszek magamon.

Tovább...

Ukesteady

A Wikipédia azt írja, a magnókazetta egy mágnesszalag alapú adathordozó, mely a hagyományos orsós magnetofonszalaggal szemben speciálisan kialakított zárt házban fut. Különféle változatait hang-, kép- és adatrögzítésre használják, analóg vagy digitális módon. Meg még azt, hogy fénykora az 1970-es, 1980-as évekre tehető, ekkor a mikrobarázdás hanglemez mellett ez volt a legelterjedtebb hanghordozó, mely különös népszerűségnek örvendett a zeneélvező ifjúság körében…

Tovább...

Lakáskoncert, tanulságokkal

Anna, Edi, Fanny, Ivett, Ursa Maior, 2017.07.06

Megvolt hát. Aki némileg követi a klubkoncert.com történéseit, az láthatta, hogy vagy egy hónapja már az első saját szervezésű koncertfélénkre készültünk. Ami egy "majdnem" lakáskoncert lett. Azért lakáskoncert, mert azt gondoltam, így juthatunk talán a legközelebb a zenéhez. És azért majdnem, mert alkalmatos pesti lakás híján a koncert az Ursa Maior kézműves műhelyben került megrendezésre.

Tovább...
Subscribe to this RSS feed

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?