Menu

Végre

Végre

Nagy Ediről számtalanszor írtam már. Jártam vele fesztiválon és koncerteken, segítettünk neki a Runaway videó elkészítésében. Ismerem hát valamelyest, és tudom, hogy nem nagyon képzelhető nála erősebb akaratú énekesnő. Persze megingásokkal, hullámvölgyekkel, küzdelmes szakaszokkal bőven ellátott úton halad, de halad, és ennek ezen a héten nagyon látványos mérföldkövéhez ér.

Végre elérte azt, ami már elég régen időszerű volt, megjelenik Edi első nagylemeze 9 magyar nyelvű dallal. Ezek ennek a küzdelmes útnak mintegy lenyomatai, a dalokat hallgatva nagyon is jól érzékelhető, hogy milyen hangulatok, milyen gondolatok jártak Edi fejében míg próbált előre haladni, és megvalósítani az álmát.

Az album bemutató koncertje a pesti Duna parton található Pontoonon lesz, méghozzá május 31-én.

Ahogy az eventben is olvasható, a csapat kicsit ki is bővül a jeles alkalomra, az alap csapat, Budai Benjámin (billentyű), Kocsis Dániel (dob) és persze Gyarmati Fanny (gitár) mellett láthatjuk-hallhatjuk Ricardo Pocket Williams-t basszerozni, és Mayer Blankát vokálozni.

Az est facebook eventjét itt találjátok: https://www.facebook.com/events/600252683677086/

Ennyi a hivatalos rész. De van még magán jellegű is ám…

Szóval, az úgy van, hogy már több mint három éve csinálom/csináljuk ezt a klubkoncert blogot. Valahogy úgy alakult, hogy a kezdő, induló zenészekről írtunk viszonylag többet, az ő koncertjeikre jártunk, talán azért is mert a minket érdeklő kis klubok nyilván elsősorban az ő fellépéseikkel vannak tele. Egy fiatal zenész ráadásul lelkes, tele van akarással, hittel.

Ilyen előadóként ismertem meg anno Edit is. Megkedveltem a dalait, megismertem őt magát is. Ha a klubkoncert.com oldalnak arcot kéne választani, mondani kéne egy előadót, aki igazán szimbolizálja a klubkoncert »küldetését« az alighanem Edi lenne. A személyes viszonyunk persze jóval kevésbé egyértelmű, volt időszak amikor megpróbáltunk együtt dolgozni, ennek lettek is eredményei, például a Runaway videó, de azért kiderült az is, hogy sokszor gondoljuk máshogy a dolgokat. Szóval hamar kiderült, nem lettünk és nem leszünk a hazai zenetörténelem énekesnő-menedzser álomduója, de ez talán nem is baj. Edi pontosan tudja mit akar, és most úgy látszik, ezt el is éri, kicsit lassabban, és sajnos sokkal küzdelmesebben, mint ahogy optimális lenne, de az eredmények azért az ő akaratát igazolják.

Amit ő csinál, az kicsit olyan, mint amikor valaki magának építi a házát. Minden téglát saját kezével egymásra rakva, mindent maga végezve. Egy ilyen ház persze sokkal lassabban épül fel, de aztán állni fog évszázadokon át, és minden kövében, minden részletében ott lesz a tulajdonosa munkája. És ennek a háznak lelke lesz.

Ahogy lelke van Edi zenéjének is. Ezek a dalok nem rendelésre íródtak, nem egy külső dalszerző vagy szövegíró munkái. Ezek Edi dalai, és most végre méltó helyükre kerülnek egy igazi, kézzelfogható CD-n. Haza lehet vinni, és meg lehet hallgatni, amikor épp akarjuk, amikor épp ezekből a daloktól merítenénk erőt.

Persze, ez itt a klubkoncert.com. Élőzene, koncertek, hangulat, miegymás hiszen tudjátok... És azért ez igaz is, így aztán nemigen tudunk jobbat ajánlani, minthogy gyertek, és hallgassátok meg élőben a csütörtöki koncertet.

Utolsó módosítás: kedd, 29 május 2018 15:52
Több poszt ebben a témában: « A Valentin nap mindenkié!

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?