Dacára annak, hogy ilyentájt, év vége felé mindenhol arról olvashatunk, hogy az új év beköszönte kapcsán hozott döntéseink, fogadalmaink, vállalásaink ritkán hoznak igazi változást, azért a legtöbbünk mégiscsak ilyenkor szedi leltárba, mit is ért el eddig, és mit szeretne a következő (most még tiszta) évben elérni. Nyilván nincs ez máshogy a zenészeknél sem. A zeneipar ráadásul tényleg nem könnyű terep, vélhetően több az olyan zenész, aki elégedetlen az elmúlt évével, mint aki valóban elérte amit szeretett volna.

Szokás ilyenkor év végén valamiféle összegző írást faragni a portálokra és blogokra. Merthogy mennyi csodás tapasztalatot szerzett az ember az év folyamán, micsoda inspirációkat, meg támogatásokat, meg élményeket kaptunk a közönségünktől, és hogy jövőre ezt mind fokozni fogjuk, és áradni fog a szeretet meg a csí…

Pár napja egy zenészbeszélgetésen jártam, a már korábban egyszer bemutatott Nem Adom Fel Kávézó programját színesítik ilyenek. (Az ott rendszeres filmklubok, koncertek, meg minden más mellett.) A beszélgetés meghívott vendége Tátrai Tibor volt, akinek nevét azért a zene iránt picit is érdeklődők mind ismerik.

Koncertekről meg zenéről írni persze jó móka, de talán nem árulunk el titkot azzal, hogy egy idő után eljön az a szakasz, amikor már valahogy kicsit kevésnek érezzük. A zene élet, hangok, színek, mozgás, érzések. Szóval jóval több annál, mint amit bármely írott szöveggel vissza lehetne adni. Több kell ennél…