Menu

Egy tavaszi este

Egy tavaszi este

Cymbal Rush, Kobuci Kert, 2017.04.25.

Egy klubkoncert sokszor messze nem csak az adott fellépő zenéjéről szól. Hogy mennyire is jön be az este, hogy mennyire lesz emlékezetes egy koncert, az sok egyéb körülményen is múlik. A fellépőn túl talán legfontosabb maga a helyszín, az ott talált hangulat, körülmények és viszonyok, és nyilván nem mellékes a hangminőség sem. De időnként számíthat az is, hogy felidéz-e a koncert bennük valami korábbi, kellemes emléket.

Az este, amiről most írnom kéne, a Cymbal Rush nevű csapat Kobuci kerti fellépése volt. Igazából többször is nekifutottam ennek a posztnak, de valahogy nem akart megszületni. Talán most végre sikerül. Szóval, erről a koncertről egy másik jutott eszembe, ami szinte napra pontosan két évvel korábban volt. Akkor a Minimyst lépett fel a Barba Track színpadán. A koncert hangulata, a fények, a tavaszi este kellemes csípőssége, a levegő illata (ugye mindkettő nyitott, tágas, szabadtéri helyszín), a tavaszi ébredező fák mind-mind pontosan ugyanolyan érzéseket keltettek bennem most, mint akkor.

Volt más hasonlóság is, mégpedig az, hogy mint azon a koncerten, úgy most sem tudtam, igazából mire is számítsak. Igaz, van a Cymbal Rush csapattól pár felvétel a neten, de én nemigen hallgattam meg ezeket, épp azért, hogy ott érjenek az első benyomások.

Hát, értek is…

Előrebocsátom; a Cymbal Rush jó. De abban is biztos vagyok, hogy ez bizony rétegzene, biztos, hogy nem jön be mindenkinek. Ráadásul, mint a hasonló esetekben sokszor előfordul, nem is igazán kategorizálható. Bár rögtön ki is javítom magam, ezt talán érdemes kicsit máshogy fogalmaznom. Egy-egy daluknak, vagy néha dalrészletnek sok esetben igenis van meghatározható stílusa. De összességében meglehetősen vegyes a kép. Egy példa: a koncert folyamán minimum kétszer éreztem azt, hogy az adott dalnak a végéhez értünk. De nem a csend és a közönség tapsa következett, hanem a zene indult tovább, csak épp valamerre teljesen másfelé, mint amerre addig tartott. No igen. Ez persze mégiscsak enged egy óvatos műfaji meghatározást, ebből a szempontból bátran nevezhetjük jazz-nek a Cymbal Rush zenéjét. Néha chillesebb, néha pörgősebb, néha elvontabb, néha kicsit elszállós... igazából nagyon is erős a stílusok kavarodása, még dalokon belül is. Gondolkoztam is a koncert közben, hogy vajon a barátaim közül kinek ajánlanám a csapat zenéjét. Ez változott is, aszerint, hogy épp mit is hallottunk, de az bizonyos, hogy némi nyitottság és jó értelemben vett »zenei mindenevés« mindenképp hasznos az élvezetéhez. No meg ízlés, mert az, hogy igényes zenét hallok, egy percig sem volt kérdéses. Ezek nagyon is mívesen összerakott dalok, amelyek tényleg sok apró, finoman kidolgozott részletet tartalmaznak. (Épp most leltem egy korábbi Müpa írásban egy meghatározást a csapat zenéjére: „multi-dimensional jazz-hop chill”. Fantasztikus. Szerintem a zenei stílusok elnevezői, meg a gourmet-világ szakértői már oviba is együtt jártak...)

Ennél a fajta zenei megközelítésnél azt gondolom, különösen fontos lehet a zenészek profizmusa. Ezzel itt nincs is baj, a billentyűs Vikukel Dániel, és a dobos Földes Attila nagyon érzik ezt a játékmódot, tipikusan olyannak érzem őket, akik bármikor, bármennyit tudnának játszani mindenféle megkötés, kotta, és előzetes összebeszélés nélkül. Amolyan igazi jazzisták. A csapat egyébként épp most vált négytagúvá, az énekes-frontember Kész Petra, az említett Dániel és Attila mellett ezen a koncerten állt először színpadra a csapat tagjaként a basszeros Kiss Diána.

Nem beszéltem még Petráról. Pedig érdemes, és nem csak azért, mert ez végül is az ő projektje. Kész Petra számos formációban énekelt már, jelenleg is több csapat (Tárkány Művek, Crème de la pop) tagja. De ez mind nem számítana, ha nem volna jó énekes. De az. Képzett is persze, most épp a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanulója, de ezen túlmenően amolyan szívből és lélekből éneklő nőszemély, aki tényleg mindent belead a dalaiba, nemcsak előadja, de valahogy a szemünk előtt át is éli azokat. És ez bizony jó. A dalok jórészt sajátok, és ahogy tudom, a zenekar közös munkája van bennük. Petra angolul énekel, ami ugye nálam mindig kérdéseket vet fel, bár az igaz, hogy egy ilyen jazzesebb jellegű produkció alighanem esélyesebb a külföldi sikerekre, mint egy pop vagy rock zenekar, így esetükben az angol nyelvű dalok talán tényleg indokoltabbak. Azért én a helyükben írnék legalább egy magyar nyelvű dalt is. Mindegy. A lényeg, hogy Petrának nagyon fekszenek ezek a kicsit gondolkodósabb, kicsit elvontabb dalok, ugyanakkor nagyon is élő és vibráló módon is tud énekelni, ha az adott dal úgy kívánja. 

Néhány képet lőttem a koncerten, itt egy galéria:

Összességében ez a koncert nagyon is jól sikerült. A Cymbal Rush egy jó csapat. Az pedig, hogy a bevezetőben említett körülmények ilyen jól összejöttek, mindenképp komoly pluszt adott az élményhez, kicsit vissza is adta a hitemet abban, hogy klubkoncertekre járni igenis érdemes. A Kobuci nagyon hangulatos hely, a hangminőség és világítás is kifejezetten színvonalas, a koncert folyamán néha rá is csodálkoztam, milyen jól is szóltak a dalok. (Ezeknél a daloknál ráadásul ennek volt is szerepe, szóval ebből a szempontból is jól sikerült az este.) A koncert után nagyon is feltöltődve, kifejezetten jó hangulatban ballagtam a villamoshoz. Épp mint két éve, csak most egy másik híd budai hídfőjénél egy másik villamoshoz...

A zenekarnak van Facebook oldala, érdemes lehet kedvelni, és akkor biztos nem maradtok le a következő fellépésükről. A poszt alá ide linkelem egy daluk youtube-csatornájukon elérhető videóját, de persze az élőben történő meghallgatásuk az igazán ajánlott.

 

Utolsó módosítás: csütörtök, 27 április 2017 20:57
Több poszt ebben a témában: « Az út eleje Csapatmunka »

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?