Menu

Az út eleje

Az út eleje

Korinn, The Pontiac, Ellátóház, 2017. 04.12

Hát, koncert volt megint. Az a helyzet, hogy egyre nehezebben indulok el mindenféle ismeretlen, fiatal csapatok koncertjeire. Mostanában ráadásul, amikor majd minden napra találunk egy-egy kellemes (bár bosszantóan békés) tüntetést, a programok sűrűbben ütköznek. Erre a szerdai koncertre például a Hősök terén tartott civil megmozdulás után érkeztem.

Az van, hogy valóban sok a tehetség, sok a jó előadó. De ezek között igazán kiemelkedő (aminek megítélése persze amúgy is roppant szubjektív valami) azért már ritkább. És míg mondjuk két éve simán észrevettem egy bármely random, ismeretlen zenekarban valami jót (mondjuk akárcsak EGY ügyes zenészt, vagy legalább az énekeslány dekoltázsát) még akkor is, ha mondjuk a zene annyira nem tettszett, mostanában ez már nehezebben megy. Így aztán mostanában kevesebbet próbálkozom.

Ezen az estén tehát az Ellátóház volt a célpont, ahol az általam egyáltalán nem ismert Korinn és a látogatásra tulajdonképpeni apropót szolgáltató The Pontiac játszott. Mindkét csapat erősen köthető a Kőbányai zenesulihoz, onnan jön a tagok jó része. És mint kiderült, onnan jött a közönség is, ami az első kellemes meglepetést okozta. Ugyanis sokan voltak, a végére szerintem bőven 80 feletti néző volt, és mindenki megvette szépen a 800 forintos belépőt. Azért ez nem nagyon jellemző, írtunk erről mostanában sokat, és nem csak ezen a blogon.

A Korinn egy kellemes csapat. Miután tényleg semmit nem tudtam róluk, utólag néztem kicsit utána a tudnivalóknak, a koncerten csak az volt a benyomásom, hogy áll a színpadon egy helyes énekeslány és mögötte egy tulajdonképpen jól játszó zenekar. Saját dalokat játszottak (mint később megtudtam, volt néhány feldolgozás is, de eléggé átszabva a saját zenei világukra) angol és magyar nyelven is. Szóval a koncert feléig úgy éreztem, hogy jópofa az egész, de semmi különös. Van hasonló csapat szép számmal. Valahogy hiányzott az egyediség, az igazi saját hang. Hiányzott a tűz. Nem éreztem olyat, hogy: „Na, ez azért valami!” A szakmájukat jól űző, ahhoz értő mesterembereket hallottam, de nem művészeket. Ekkor még arra sem jöttem rá, hogy az énekesnő, Mirtse Kori mennyire jó énekes. Valahogy nem olyanok voltak a dalok, hogy ez igazán kiderülhetett volna.

Aztán, a koncert második felében, vagy inkább utolsó harmadában ez megváltozott. Talán jobb dalok következtek, vagy csak belelendültek a srácok, mindenesetre elkezdett szólni a zenekar. Kiderült, hogy Kori bizony nagyon is tud énekelni, és ettől valahogy összeállt az egész. Most sem vagyok még feltétlen rajongójuk, de az biztos, hogy meghallgatom őket legközelebb is, mert ebben a csapatban mégiscsak van spiritusz, csak talán itt most a hely, vagy épp a hangosítás ezt nem hozta ki. Arról már írtunk máshol is, hogy ismert zenekart egyszerűen máshogy hallgat az ember. Ha már ismerősek a dalok, ha már beszélgettünk pár szót az előadókkal, mindenképp máshogy érezzük a koncertet, ez ellen nincs mit tenni. Tehát legközelebb már csak ezért is eleve jobban fog tetszeni a produkció. Így a koncert után pár nappal azt gondolom, hogy ebben a csapatban van ráció, Mirtse Kori jó, és saját dalokat is ír, ami ugye az alap ahhoz, hogy komolyan lehessen venni egy produkciót. A youtube-on fent van egy frissebb magyar nyelvű daluk, a Farkastánc, - a poszt alján linkelem is - ez azért jó irányt mutat. Szóval érdemes figyelni a csapatra, mondjuk követni a Facebook oldaluk.

A második csapat volt a The Pontiac. A gitáros, Kiss Peti révén mentem el a koncertre, ő hívott, azzal, hogy „neked ez tetszeni fog”. És tényleg. A srácok amolyan igazi 70-es, 80-as éveket idéző amerikai országúti rockzenét nyomnak. Szinte látni a dalok hallgatása közben az út melletti prérit, a poros, öreg benzinkutakat, a moteleket. És persze a legendás útjelzőtáblákat a 66-os számmal. Nagyon jók. Nagy Barnabás angolul énekel persze, de hát ehhez a stílushoz tényleg ez dukál, bár ez nyilván nem az a műfaj, amivel az ember világhírt céloz meg (gondolom Amerikában azért elég sokan játsszák a saját zenéjük ahhoz, hogy ne legyen szükségük k-európai importra). Barnabásnak úgy tűnik nagyon fekszik ez a műfaj, én korábban nem ismertem őt, abszolút hitelesen adja elő a dalokat, a koncerten volt egy rész ahol egyedül, egy szál gitárral zenélt, és jól. Azon viszont töprengtem, hogy vajon van-e igény erre a zenére itthon, hogyan lehet ezt eladni? Nyilván el lehet menni mondjuk motorostalálkozókra, és persze vannak tematikusnak számító rockkocsmák, ahol ez a zene nagyon bejöhet. Ráadásul ilyenek vidéken is vannak, sőt ott még talán több is. Most belegondolva, talán kimondható, hogy ez itthon, nálunk sem városi zene, nem a bulinegyed a műfaj igazi otthona...

De azért valamit ki kéne találniuk arra, hogy kicsit szélesebb réteget is elérjen a zenéjük, kéne egy-két slágeresebbre vett dal, persze nem megtagadva a gyökereket és mindenképp magyarul. Hát, majd kiderül. A dalok fele saját, a fele feldolgozás, ez azonban a koncert közben nem volt érezhető, a stílus és a hangzás teljesen egységes volt. Talán ez picit baj is, mert most így utólag nem tudok kiemelni egy dalt vagy koncertrészletet sem. Az egész nagyon kiegyenlített, nagyon egységes volt. Igen, nagyon kellene egy olyan dal, ami kicsit eltér a többitől, ami slágeresebb, erősebb, ami megmarad az ember fülében. Úgy éreztem, olyan volt a koncert, mint egy országúti slágereket tartalmazó tematikus válogatás. Megveszed, berakod az ősöreg kazettás lejátszóba, aztán beállítod a tempomatot 55 mérföldre, és csak mész, bele a lenyugvó nap narancs korongjába. Ami teljesen rendben van 50 éves korban, de ezek a srácok még kicsit fiatalabbak, szóval mindenképp be kell majd iktatni a dalok sorába néhány illegális gyorsulási versenyt, meg talán egy-két hangosabb kocsmai bunyót is… Van amúgy nekik is Facebook oldaluk, itt.

Összességében ez egy jó este volt, a két csapat tehetséges, de abban is hasonlítanak, hogy mindkettejüknél szükségesnek érzek valami »nagy dobást« egy-egy olyan saját dalt, ami felráz, ami meghökkent, ami kicsit kilóg a sorból. Az út elején járnak, de az alapok rendben vannak, nem lesz gond.

Itt van pár kép, azt hiszem ez volt életem legrosszabbul világított koncertje, úgyhogy muszáj bemondásra elhinnetek, hogy a képeken látható színes foltok valóban a fenti zenekarokat ábrázolják. 

És itt pedig a Korinn videója:

Utolsó módosítás: szombat, 15 április 2017 08:50
Több poszt ebben a témában: « Anna és Ivett kalandjai Egy tavaszi este »

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?