Menu

Kicsi-e a világ?

Kicsi-e a világ?

A tél nem kedvenc évszakom. És akkor még szolidan fogalmaztam. Nem véletlen, hogy mostanában kevesebb koncertbeszámoló születik, ha a tartózkodási helyem és a koncerthelyszín távolságának leküzdéséhez ki kell lépni a hideg és nyúlós utcára, bizony sokszor támad hirtelen fontosabb dolgom itthon. De néha azért sikerül erőt venni magamon, és általában ezt nem is bánom meg. Így volt ez tegnap is.

A helyszín a Gólya nevű műintézet volt a Corvin negyed mögött. Elvileg még sosem jártam ott, de ahogy beléptem ismerősnek tűnt, bár nem tudom milyen apropóból és mikor fordulhattam ott elő. Mindegy, a lényeg, hogy meleg volt benn. A hely érdekes, ennek kapcsán merengtem is egy sort a koncerthelyszínek sokféleségén.

Vannak ugye a 'hivatalos' koncerthelyszínek, ahol mindennek megvan a helye, pontosan tudni meddig terjed a vendégek terepe és honnan kezdődik a személyzeté, mindenre megvan a megfelelő ember. Ezek azok a helyek, ahol igazából egy széket sem nagyon teszünk arrébb, hiszen láthatóan minden üzemszerűen ki van találva. Ezeken a helyeken szolgáltatást (koncerteket meg persze italt) kapunk, de ritkán érezzük igazán otthonosan magunk, nem leszünk részei a helynek. Aztán van a másik véglet, amikor egy helyre belépve némi kellemes és barátságos káoszt találunk, és perceken belül úgy érezzük, hogy egy házubuliban járunk, ahol nyugodtan nekiállhatunk arrébb rakni a bútorokat, és persze a személyzet sem az a kimért, hivataloskodó fajta, inkább olyan, mintha a buliban egy barátunk töltene egy italt, vagy szedné össze a mosogatni való poharakat. Alighanem ebből a kategóriából nőttek ki a romkocsmák is, de azok mostanra inkább az első csoportba tartoznak már, csak a külsőségekben utalnak az eredetükre. A Gólya (hivatalosan Gólya közösségi ház és szövetkezeti presszó) épp ilyen hely, mindenféle vegyes bútorokkal és dekorációs elemekkel, jópofa feliratokkal, egy kellően zegzugos, láthatóan nem erre készült épületben. Külsősként belépve rögtön érezhető, hogy ez jóval több mint egy 'hely' érezni, hogy itt valamiféle közösség 'lakik'. Ennek ellenére mégis hamar otthonosan érezhetjük magunk, tényleg olyan, mintha egy ismert baráti körrel buliznánk az egyikük nagymamájának a házában.

A koncerten két csapatot hallhattunk, a második fellépő a Nagy Edi projekt volt, róluk most kevesebbet írok. Egyfelől a fél blog Ediék koncertjeivel van tele, másfelől Edi úgyis folyton kiemeli, hogy nem tudok tömören fogalmazni. Egyébként persze jók voltak tegnap is, Edi végre elindult egy olyan úton, ahol már régen kellett volna, úgy látom, már ügyesen át tud lépni az esetleges akadályokon, folyamatosan egy irányba halad. A saját dalai gyűlnek, ráadásul érnek is, érzésem szerint egyre kiforrottabban szólnak. Szóval jó volt, a nép is jól fogadta, tapsoltak, meg minden. 

Az, hogy megküzdöttem a jeges észak démonaival, és elindultam erre a koncertre, most az első fellépőnek, a Kicsi a Világ csapatának köszönhető. Róluk épp Edi révén szereztem tudomást még tavaly, de élőben még nem hallottam őket. Hát, érdemes volt elmenni, az bizonyos. A csapat Facebook oldalán ez olvasható róluk: „A Kicsi a Világ zenekar 2014 novemberében alakult Korányi Dorka (ének) kezdeményezésére. A Kicsi a Világ zenéje a trip-hop és a chill-out irányából indult, de minden zenekartag belerakja saját világát, így a dalokban időnként jazz-esebb máskor rockosabb vonalak keverednek, egészen sajátos módon. A zenekar tagjai, Tiszai Vivi (dob), Mészáros Lőrinc (basszusgitár), Kristóf Misi (billentyű) és Gömöri Márci (gitár).”

Nos, meg kell mondjam, a csapat kifejezetten jó. A hangszerek külön-külön is rendben vannak, a basszer, a szólógitár, és persze a dob is, Vivien ugye igazán jó dobos - majdnem azt írtam, a legjobb női dobos jelenleg, de hát, mint kedvenc Icon for Hire dalomból tudhatjuk, ilyen, hogy »NŐI« kategória, nincs is. Szóval Vivien egyszerűen egy nagyon jó dobos, aki amúgy összeszámlálhatatlan számú zenekarban dobol párhuzamosan. Itt most láthatóan jól együtt dolgoztak a basszusgitárral, figyeltek egymásra, kifejezetten jó alapokat nyomtak. Érdekes volt a billentyűs 'szekció' hangzása, nekem nagyon bejött, nagyon jól illett a dalokhoz, egyfajta, talán a 60-as, 70-es évekre jellemző, kicsit jazzes-hammondos hangzást kell elképzelni, jó volt, nagyon.

És hát akkor Dorka… Szóval, ő maga az élet a színpadon. A koncert elején ez még nem volt teljesen egyértelmű, de aztán hamar belendült, én meg csak csodálkoztam, hogy micsoda díva lett a lányból, aki a koncert előtt ott jött-ment köztünk. Kisugárzása van, méghozzá valami természetes, egyáltalán nem mesterkélt és tervezett, hanem az az igazi természetes színpadi talentum. Nem ugrál, nem gesztikulál túlságosan, igazából semmit nem csinál csak énekel. De azt minden porcikájával, nagyon-nagyon jól. Döbbenet. (Hmm. Kaptam már meg azt véleményben, hogy én túl könnyen belelkesedem. Nem baj. Nézzétek meg a lányt egy koncerten, aztán beszéljünk erről…) Amúgy a koncert közben Dorkát hallgatva-látva többször is eszembe jutott Jónás Vera, valahogy hasonló kisugárzást éreztem itt is, mint Vera koncertjein. Az elmúlt évek alatt arra jutottam, hogy egy énekesnő sokféleképpen lehet profi. Jól énekelni sokan tudnak, ez végül is egy szakma, ha megvannak a szükséges alapok, meg lehet tanulni. De hogy a színpadon álló énekesnő ezen kívül milyen pluszt ad a produkcióhoz, az nagyon eltérő és nagyon sokféle lehet. Én általában ott szoktam lemérni az ilyen irányú képességeket, hogy mennyire képes magába bolondítani az előadó a közönséget. Ha körbenézve látjuk a csillogó szemeket, ha elcsíphetünk olyan párbeszédeket - én hallottam ilyet két éve pont egy Edi koncerten - hogy: „öcsém, szerelmes vagyok”, mindezt teljesen függetlenül attól, hogy az adott előadó »mennyire jó nő«, az mindenképp sokat jelent, az ilyen előadóknak mindenképp színpadon a helyük. És Dorka ilyen előadó, nagyon is. Amúgy persze helyes, életvidám lány, de a szinpadon mindez egy másik dimenzióba kerül... 

A koncerten összesen 12 dalt hallhattunk, ezek stílusban tényleg vegyesek voltak, ráadásul két kivétellel saját szerzemények. Bevallom meglepődtem, én arra készültem hogy többségében feldolgozásokat fogok hallani. Ezek meglehetősen tempós, hallgatható, igazán jó dalok, ha Dorka követte el őket, az még egy jó pont neki...

A lista:

  • Dreams
  • Stones
  • Összetört szilánkok
  • How can I know
  • Wasting my time
  • Losing myself
  • Portishead – Glory box
  • I’d show you
  • Magical Place
  • Django
  • Bring it back
  • Waiting for you and me

Azt gondolom, mindenképp érdemes lesz figyelni a csapatot, ha úgy jön össze hamarosan beszélgetünk egyet Dórával, kíváncsi vagyok, milyen terveik vannak, terveznek-e album kiadást, hiszen nyilván ez lenne a következő lépés. Addig is figyeljétek a Kicsi a világ Facebook oldalát, le ne maradjatok a fellépésekről. A youtube-on találtok pár dalt tőlük, bár itt természetesen jön a szokásos klubkoncert figyelmeztetés, miszerint a youtube nem pótol semmilyen személyes koncertlátogatást.

A koncerten persze szokás szerint sötét volt, ráadásul van a Gólyának egy remek forgó discolámpája is, amely esztétikus zöld és piros foltokat vetített a fellépők arcára. De pár kép azért készült, itt vannak:

Ha te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

 

Utolsó módosítás: vasárnap, 12 február 2017 17:28
Több poszt ebben a témában: « E. T. az Opusban Profik »

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?