Menu

Reboot - The Acoustic Loops

Reboot - The Acoustic Loops

Bár ez a blog főképp a klubkoncertek népszerűsítésére jött létre, azért be kell valljam, nálam is van úgy, hogy kicsit nehezebben veszem rá magam a koncertek látogatásra. Talán csak mert épp hűvösebbre, netán kicsit esősebbre fordul az idő. Vagy kicsit ráunok a tömegre, esetleg a láthatóan nagyon nagy akarással és bizakodással létrehozott, de végül mégsem igazán sikerült színpadi produkciókra. De néha az is elég, hogy az ember beszélget néhány épp rosszabb passzban lévő zenésszel, vagy kollégával a klubok személyzetéből. Szóval, ok lehet sok. Ilyenkor persze egy ideig írni sem annyira könnyű a zenéről.

Aztán rendszerint történik valami, ami visszaadja az ember életkedvét. Mondjuk lát egy koncertet, ami feltölti és újra indítja, ami meggyőzi, hogy bizony az igazán jó klubkoncertek sokszor egyszeri és megismételhetetlen élményt adnak, ez pedig bőven kárpótol néhány kevésbé sikeres estéért. (A hűvösödő város esőtől csillogó esti útjait járni pedig kifejezetten kellemes dolog.) 

Ez történt velem tegnap este, a már elég jól ismert Opus Jazz Clubban. A csapat, amelyik újra bootolta megfáradt szerverem a The Acoustik Loops csapat volt. Erről a 2011-ben alakult és azóta kicsit átalakult zenekarról (ami valójában egy trió) már hallottam ugyan többször, néha már majdnem élőben is sikerült elcsípnem őket, de végül mindig közbejött valami. Most viszont nem hagytam ki. A tegnapi koncerten ráadásul egy kibővített formáció állt színpadra, az alapcsapatot alkotó trió mellé még három zenész társult. Mint írom, korábban nem láttam a csapatot, épp ezért nem biztos, hogy igazam van, de én úgy éreztem, ez a hattagú felállás az igazi. Persze vélhetően az elhangzott dalok is úgy lettek összeválogatva, hogy érvényesüljön a basszer és a két fúvós, mindenesetre nagyon úgy szóltak együtt, ahogy kell. Tudni lehet, a csapat neve nem véletlen, előszeretettel használják a loopert dalaikban. Ez tegnap is így volt, bár érzésre az emelt létszámú hús-vér zenész produkciója talán kicsit hátrább szorította az elektronikus „csapattagot”.

A tegnapi felállás így alakult:

Kovács Réka - ének
Kovács Viola - zongora
Fekete János Jammal - dob, beatbox

Muck Éva - basszusgitár
Herold Péter - szaxofon
Koós-Hutás Áron – trombita

Rengeteg mindent írnék az estéről, de legfőképp azt, hogy amennyiben ez a felállás tényleg csak egy alkalomra szólt (reméljük nem!) akkor újabb erős érvet adott a klubkoncertek látogatása mellett. Arra gondolok, hogy bizony sokszor megesik, hogy olyan produkciókra és olyan felállásokra bukkanhatunk, amelyek tényleg egyszeri, megismételhetetlen élményt nyújthatnak. Láttam már néhány egyszeri, ugyanolyan formában többször nem hallható koncertet, és pontosan tudom, hogy ezekre bizony néha évek múltán is emlékszik az ember.

A kibővített zenekar tagjai közül nem is tudom kit emelhetnék ki. Nagyon összeillő produkciót nyújtottak. Kovács Réka éneke lenyűgöző, ráadásul van benne valami megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan varázslat, amit inkább csak az éneklés közben érezni, de akkor nagyon. Valahogy úgy van ez, hogy a koncert elején a többi zenésszel együtt fellép egy lány a színpadra, kicsit jön-megy, beszél pár szót a többiekkel, megigazítja a mikrofon állványt... mi nézők konstatáljuk, hogy ott van, de ennyi, nézelődünk tovább. Aztán elkezd énekelni. És onnantól nem lehet máshová nézni, nem lehet másra figyelni. Figyelni kell a hangját, a mozdulatait, a grimaszait, mindent. Döbbenetes a színpadi jelenléte. De nem is ez a jó kifejezés, hiszen ez nem afféle operahősnői jelenlét, nem tolakodó, sőt! Nagyon is finom és visszafogott. De mégis, ott van, és te nem tudsz másra figyelni.

Pedig a többi zenész is nagyon rendben van, és ráadásul tegnap a műfajhoz illően (az elhangzott dalok többsége a csapat eredeti, popos hangzásvilágánál talán jazz-es stílusúbb volt) némi szólókra is sor került, ahol tényleg hallható volt, hogy a zenészek mennyire ügyesek. A két fúvós persze amúgy is előtérben volt, de például a basszeros Muck Éva játéka nagyon szépen belesimult a dalokba. Aztán a koncert vége felé szólózott egy olyat, amit szintén nem felejtünk el egy darabig. És persze Kovács Viola zongorája is pontosan úgy szólt, ahogy kell. Jammal hozta a megszokott formáját, őt már hallottam néhányszor, azokhoz a produkcióihoz képest itt egész visszafogott volt, néha alig hallható, ugyanakkor persze mégiscsak ő adta az egész produkció alapját. Szóval, ez egy nagyon összeszedett és abszolút emlékezetes este lett.

Koncertbeszámolót persze videó nélkül felrakni nem nagyon érdemes. Ugyanakkor megint az van, ami már sokszor előfordult, hogy ehhez a koncerthez hasonló felvételt nem találtam. A csapattól van jónéhány, de ezek többnyire még a korábbi, Köszi Janka hangjára épülő felállásból valók. Az újabbak pedig nagyon más hatásúak, mint amit én a tegnapi koncerten éreztem. De talán van remény, ha jól sejtem, az este rögzítésre került, vagy öt-hat kis kamerát számoltam össze, és hangot is rögzítettek, ha szerencsénk lesz, azért talán újra átélhető lesz az élmény egy része. Ha mégsem, akkor viszont a legjobb amit tehettek, hogy mostantól rettentően figyelitek a csapat Facebook oldalát, és minden koncertjükre elmentek. Érdemes, komolyan.

Néhány képet lőttem az este, itt van közülük pár:

Ha te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

Utolsó módosítás: szombat, 24 szeptember 2016 21:27

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?