Menu

Zenét lélegezni

Zenét lélegezni

Kéknyúl Hammond Band, Opus Jazz Club, 2016.05.21

Vakon elindulni, vagyis ismeretlen, még nem hallott csapatok koncertjeire járni izgalmas dolog. Jómagam többször bukkantam így figyelemre méltó produkciókra. Jó zenészekből álló, jól összerakott együttest azért nem lehetetlen találni. Ugyanakkor az is igaz, minél több jó csapatot ismerünk meg, annál kisebb az esélye, hogy egy új együttes valóban le tudjon nyűgözni. A Kéknyúlról először a magyar autós-újságírás atyamesterének, Csikós Zsoltnak egy írásából szereztem tudomást, vagy másfél-két éve. Jómagam korábban nem találkoztam velük, viszont Zsolt olyan kedvcsinálóan írt róluk, hogy rögtön felkerültek arra a bizonyos képzeletbeli 'látni-kell' listára.

Persze én továbbra is a klasszikus mohamedi vonalat követem, általában megvárom, amíg a hegy jön a közelembe (vagyis egy általam kedvelt helyre). Most is így történt. Amikor felfedeztem, hogy az Opus májusi programjában ott kéklenek a nyulak is, rögtön lecsaptam a lehetőségre.

És nem bántam meg, hogy mennyire nem, azt aligha tudom átadni itt, de azért teszek egy próbát.

Az Opusról írtam már, fogok is még, most elég annyi, hogy pillanatnyilag ez a kedvenc klubom. Egy olyanfajta zenehallgatási kultúrát és minőséget képvisel, ami azért nagyon más, mint a kocsmák pinceklubjaiban tapasztalható. Azon gondolkoztam kicsit a koncert előtt, hogyan is fognak elférni a zenészek, hiszen a csapat alapesetben vagy kilenc tagot számlál (ebből 4 fő a fúvós szekció) és a hangzásnak ezen túl fontos eleme a Hammond orgona, tehát annak is kellett a hely. Az Opus színpadán pedig alapból ott van a szépséges full size méretű zongora. Végül elfértek, és persze a Hammond is jól látható helyet kapott elől.

De nem ez a lényeges, hanem maga a koncert. Ami egészen elképesztő volt. A Kéknyúl énekese Andrew Hefner, aki amerikai születésű, nagyjából 20 éve él Magyarországon, és nagyon komoly eredményei vannak az improvizáció, mint eszköz itthoni megismertetése, és ezen alapuló színpadi és tv-s produkciók létrehozása terén. Ezt persze csak a koncert után olvastam róla, ott csak az tűnt fel, hogy mennyire természetesen, lazán él a színpadon, és mennyire tökéletes az angol (amerikai) szöveg-ének amit előad. Az egész produkció egy itthon nagyon ritkán tapasztalható kidolgozottságot, profizmust sugall. A dalokat hallgatva azt mondogattam magamban, hogy Hefner „maga a zene”. Ami érdekes, hiszen én alapvetően a női énekhangnak vagyok nagy barátja. Itt nem is a klasszikus értelemben vett énekesi tudás ami lenyűgözött, hanem a természetesség, ahogy a zenére reagál, ahogy a zenével együtt él. Tényleg, szinte látni-érezni lehet, mintha zenét lélegezne a színpadon. Döbbenet.

A dalok persze angol nyelvű szerzemények voltak, alább linkelek pár videót, amiből kép nyerhető a koncertről. A funkos-soulos stílusnál megszokott módon itt is elmosódott a dalok elején lévő konfok/bevezetők és a dalok határa, Andrew beszél pár szót, mintha civilben beszélgetnénk egy kocsmában, és aztán azt vesszük észre, hogy hirtelen egy dal közepén járunk. Természetesség a köbön. A zenészek is nagyon rendben voltak, a Hammond orgona érdekes hangszer, Premecz Mátyás ennek elismert és szakavatott mestere. A dalokban – a jazz produkciókból ismerős módon, hangszeres improvizációként - többször is kiemelt szerepet kapott ez a hangszer, a közönség nagy örömére.

Apropó, közönség! A koncert teltházas volt, és úgy néztem, túlnyomó részt a zenekart ismerő és kedvelő nézőkből állt. A korosztály viszont erősen vegyes, voltak 20-30 év közötti korú asztaltársaságok, de épp így 60 felé járó házaspárok is. Ez szerintem mindenképp pozitív tapasztalás, egyrészt mert ez a zene láthatóan valóban képes megszólítani különböző korosztályokat, másrészt azt is mutatja, hogy ez a fajta zenehallgatási kultúra azért még talán nem megy ki a divatból egy darabig.

Kedvcsinálónak itt van két videó, az egyik egy klip:

A másik egy tavalyi koncertfelvétel-részlet:

 

Szóval az autós újságírókra érdemes hallgatni, legalábbis Zsoltra mindenképp. Valóban kár lett volna kihagyni, ráadásul az Opus nyújtotta körítés sem jött rosszul egy ilyen első találkozáshoz. Az biztos, hogy ez után már én is el fogok menni a Kéknyúl távolabbi koncertjeire is, és erre bíztatok mindenkit.  

 

Utolsó módosítás: hétfő, 30 május 2016 20:51
Több poszt ebben a témában: « Lemming és rockzene Csendrendelet »

Mondja el véleményét:

Kérjük gondolja át, mit szeretne írni... A hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg. Kérjük ne használjon HTML kódokat. Köszönjük.

Belépés

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?