Menu

Zenekönyv - Déja VU Méter

Takács László - Déjá VU Méter

Akik itt a portálon olvasgatják az írásaimat, azoknak nem kell mondjam, meglehetősen érdekelnek a klubok és koncertek színfalak mögötti történései. A technika sem áll távol tőlem, vagy 30 éve én is építettem barátokkal keverőket, és persze átestem a kazettásmagnós-hifis korszakon is. A professzionális roadok, hangtechnikusok világába viszont csak azóta látok bele egy egész kicsit, mióta a klubkoncert oldalakat csinálom. (Írtunk is pár ide vonatkozó posztot.) A szakma 'nagy öregjeiből' személyesen nem is ismerek senkit.

A most szóba kerülő könyvről azonban már hallottam. Barátom, Kozma Isti, akiről és akitől olvashattatok már itt, mesélt a könyvről és az írójáról, Takács Lászlóról is, méghozzá meglehetős tisztelettel és lelkesedéssel. (És örömmel mutatta a saját, dedikált példányát is.)

Tovább...

A hangtechnikus titkos élete

Ez az írás még a korábbi blogra készült. Azért mentettük ide át, mert Isti ezen a portálon is szerzőnk lesz, és talán nem árt, ha látható, mit is csinál ő munkaidőben.

Az alábbiak Isti saját tollából való sorok:

A blog olvasói már megszokhatták, hogy ha én írok valamiről, abban a technikai háttér, a kulisszák mögötti világ mindenképp szerepet kap. Korábban már volt egy bejegyzés itt a blogon a klubok hangosításáról, abban is közreműködtem, azonban az inkább a szerzője külső látásmódját tükrözte. Mióta személyesen is elkezdtem a blogba írni, folyamatosan javasolják a barátok, hogy írjam meg egy teljes napom. Hiszen sokan vannak, akik azt gondolhatják, a hangtechnikus élete csupa vidámság és buli, alig pár órát dolgozik egy este, zenét hallgat, tulajdonképpen azért kap fizetést, amiért másoktól pénzt kérnek...  

Tovább...
Subscribe to this RSS feed

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?