Menu

E. T. az Opusban

Múlt hónap végén volt egy érdekes koncert, amit meg is hallgattunk, de aztán megírni nem volt idő, most viszont bepótoljuk. Az, hogy egy-egy koncertről épp mi alapján szerez tudomást az ember, sokszor a véletlenen múlik. Ez esetben a csapatra a most frissen közéjük került énekesnő, Kovács Réka révén figyeltem fel. Persze Koós-Hutás Áron jó ideje ismert és lassan megkerülhetetlen trombitás, de élőben még nem hallottam, Rékáról viszont már írtunk, és az ő fellépéseire emlékeztet a Facebook…

Tovább...

Jazz és Vera

Vannak koncertek, amelyekre valóban a kíváncsiság visz el. Néha már előre sejtem, hogy az adott előadás nem kifejezetten az én világom, de kíváncsi vagyok egy-egy épp ott játszó zenészre, vagy énekesre.

Tovább...

Reboot - The Acoustic Loops

Bár ez a blog főképp a klubkoncertek népszerűsítésére jött létre, azért be kell valljam, nálam is van úgy, hogy kicsit nehezebben veszem rá magam a koncertek látogatásra. Talán csak mert épp hűvösebbre, netán kicsit esősebbre fordul az idő. Vagy kicsit ráunok a tömegre, esetleg a láthatóan nagyon nagy akarással és bizakodással létrehozott, de végül mégsem igazán sikerült színpadi produkciókra. De néha az is elég, hogy az ember beszélget néhány épp rosszabb passzban lévő zenésszel, vagy kollégával a klubok személyzetéből. Szóval, ok lehet sok. Ilyenkor persze egy ideig írni sem annyira könnyű a zenéről.

Aztán rendszerint történik valami, ami visszaadja az ember életkedvét. Mondjuk lát egy koncertet, ami feltölti és újra indítja, ami meggyőzi, hogy bizony az igazán jó klubkoncertek sokszor egyszeri és megismételhetetlen élményt adnak, ez pedig bőven kárpótol néhány kevésbé sikeres estéért. (A hűvösödő város esőtől csillogó esti útjait járni pedig kifejezetten kellemes dolog.) 

Tovább...

Felfedezés

Aki kicsit is jártas a klubkoncertek és a Facebook viszonyában, annak ismerős lehet a megállapítás, hogy egy bármely random koncert Facebook eventjét rendszerint jóval többen jelölik be, mint ahányan aztán a koncertre valójában elmennek. Legalábbis Budapesten, és különösen a bulinegyed koncerthelyszíneinél ez a helyzet.

Tovább...
Subscribe to this RSS feed

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?