Menu

Problémák a színfalak mögött

A zenekarok születése sokszor spontán esemény. Iskolatársak, barátok állnak össze, kezdetben amolyan szabadidős tevékenységként kezdenek együtt zenélni. Az egész nem komoly, inkább csak játék. Aztán, ha vannak kezdeti sikerek, a baráti körből kedvezőek a visszajelzések, egy idő után ez elkezd komolyabbra fordulni. Jön pár fellépés, a színpadi lét szele kicsit meglegyinti a csapat tagjait. Elkezdenek zenekarként gondolni magukra. Az is egy sokszor előforduló forgatókönyv, hogy barátok, iskolatársak eleve a siker, az ismertség, a sztárság miatt állnak össze, ez a csapat létrejöttének mozgatórugója. Ők direkt azért vágnak bele a zenekarszervezésbe, mert vinni akarják valamire, rendszerint a példaképeik, kedvenceik ismertségét akarják elérni. Azonban itt is megvan a kezdeti idők esetlensége és esetlegessége. Nagyon ritka, hogy előre tudnák mibe is vágnak valójában bele...

Tovább...

Zene, ízlés, nyitottság

Egy barátommal folytatott beszélgetés inspirálta ezt a posztot. Egy holnapi, több fellépős koncertfélére invitáltam családostul. Időt kért, majd felhívott, hogy a Youtube-on megpróbált utánakeresgélni a csapatoknak, és arra jutottak, hogy ezek a zenék számukra nem jönnek be, így inkább otthon maradnak. Hát, legyen...

Tovább...

Érdekel még valakit a zene?

Előre bocsátom, ez egy gyorsan megírt poszt. Messze nem jár körbe minden lehetséges nézőpontot. Talán még fogok is alakítani rajta menet közben, kiderül. Túl széles kört ölel fel a téma, túl sok a lehetséges nézőpont...

Tovább...

Kell egy próbahely II.

Egy korábbi posztunkban már írtunk a próbatermek fontosságáról. Egy zenekar mindenképp hangos valami, és a gyakorlatban hamar ráébredünk, hogy ezt semmilyen lakóközösség és szomszéd nem igen tolerálja, bármilyen zenekedvelőnek is mondja magát. Tehát egy direkt erre szolgáló helységre szükségünk lesz. A legtöbb induló csapat igyekszik is keresni egy alkalmasnak látszó helységet, mondjuk pincét, garázst, vagy egy használaton kívüli ipari területen álló helységet, amit aztán anyagi lehetőségeikhez mérten próbálnak használhatóvá tenni. Ez nyilván járható út is, de egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb...

Tovább...
Subscribe to this RSS feed

Belépés

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?