Menu

Barlangterasz, mert megérdemeljük…

Írtunk már nemrég a számomra koncerthelyszínként viszonylag új budai Barlangteraszról. Ez egy igazán különleges, hangulatos koncerthelyszín, főképp persze inkább akusztikus, nem túl nagy létszámú csapatok számára ideális, bár ahogy megtudtam, jártak itt már zajosabb zenekarok is.

Tovább...

Majdnem lakáskoncert – második menet

No, megvolt ez is. A júliusi lakáskoncertünk után az augusztust kihagytuk, mert állítólag ilyenkor mindenki nyaral (én mondjuk pont nem) de szeptemberben már klubkoncertszezon van, így belevágtunk a második menetbe. Az első koncert persze csupa izgalom volt, szervezés meg készülődés. A mostani viszont épp az ellenkezője, így utólag belegondolva, talán túlságosan is nyugodtan néztem, ahogy közeledett a naptárban a 29.-i dátum.

Tovább...

Depresszió

Depresszió @ Barba Negra Track, 2017.08.19. 

Hosszadalmas utánajárás, levelezés és egyeztetések eredményeképpen szombaton végre lehetőségem nyílt hosszú évek óta követett és rendkívül kedvelt bandám, a Depresszió Zenekar koncertjén félhivatalos fotósként részt venni. A képek a poszt végén a galériában, de hogy ne csak a képek beszéljenek, lássuk néhány szóban összefoglalva az estét!

Tovább...

Dinnyetörő - 2017

Dinnyetörő Fesztivál – Heves, Berva Telep, 2017.08.11-12. 

Megint egy beszámoló Csófi tollából. Igazából ez a zenei világ kicsit tényleg messzebb áll a klubkoncert.com oldalain általában említésre kerülő eseményektől, de Csófi szereti az ilyesmit, hely meg van elég itt a portálon. És az is igaz, hogy bizonyos szempontból mégiscsak ide illő ez a fesztivál, hiszen a klubkoncertekhez hasonlóan ez is egy még meglehetősen kicsi, mondhatni családias, valóban a zenét, a fellépő zenészeket szeretők számára kitalált rendezvény. Olvassuk hát, mit tapasztalt Csófi Hevesben: 

Tovább...
Subscribe to this RSS feed

Belépés or Feliratkozás

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?